Kultúra 2017. 01. 25.

Juhász György a Selye János Egyetem új rektora

Tegnap (január 24.) Andrej Kiska államfő ünnepélyes keretek közt kinevezte a Selye János Egyetem új rektorát. A intézmény vezetője Juhász György eddigi rektor-helyettes lett.

Az új rektor az intézmény élén Tóth Jánost váltja, aki már két megbízatási időszakot is kitöltött a 2005-től működő egyetem rektoraként. A megbízatás négy évre szól, azt legfeljebb még egyszer négy évvel lehet meghosszabbítani. A hatályos szlovák szabályozás szerint a felsőoktatási intézmények rektorait az egyetem akadémiai szenátusa jelöli, az oktatási tárca vezetője jóváhagyja, majd a posztra a köztársasági elnök nevezi ki.

Juhász György a pozsonyi Komensky egyetem természettudományi karán végzett tanárként, matematika és kémia szakon, majd a nyitrai Konstantin egyetemen szerzett doktorátust. Eddig a tudományokért, kutatásért és akkreditációért felelős rektor-helyettes posztját töltötte be az intézményben, amely az ország egyetlen magyar oktatási nyelvű egyeteme.

Juhász György jövőbeli tervei kapcsán kiemelt célként említette a – jelenleg 1743 hallgatóval, 133 oktatóval és 101 további alkalmazottal működő – egyetem állományának növelését, az oktatás és a kutatás színvonalának emelését, illetve új, vonzó tanulmányi programok elindítását is.

MTI