Kultúra 2016. 12. 05.

Karácsonyi vásár változatos programokkal

Két helyszínen lehet kóstolgatni a finomságokat és válogatni az árusok portékáiból a komáromi adventi vásárban. Az oktatási intézmények és a vállalkozók bevonásával több program is várja az érkezőket. Egyedi karácsonyi képeslap-selfie-t is lehet készíteni.

A hét közepén, szerdán este hattól már egy zenés délután várja az érdeklődőket a Kút caféban Lakatos Robival és Hanusz Zolival. Ugyanitt este nyolctól a Slovenské kvarteto adventi koncertjén lehet az ünnepekre hangolódni.

A hétvégi rendezvények pénteken koradélután indulnak. A Klapka téren már egy órától óriás hagyományőrző fajátékok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Idén új helyszínre, az Európa Udvarba költözik a vásár nagyobb része, ugyanakkor a Klapka téren ugyanúgy vásári bódék és karácsonyi hangulat várják a belvárosba érkezőket. A belső udvarban több intézmény és vállalkozó bevonásával lesznek változatos programok. Bekapcsolódnak a művészeti iskolák, óvodák, a szabadidőközpont, a nyugdíjasklub és más kultúrcsoportok is.

A szabadtéri programokon kívül a Kút Caféban, a magán művészeti iskolában és a Borozóban is lesznek benti programok, elsősorban családi programokat kínálva. A mese világába kalauzolja el a gyerekeket Rák Viktória, Molnár Xénia és Olasz István, de lehet majd agyagozni is. A Borozóban Domján Nikoletta a Luca napi szokásokkal kapcsolatosan tart gyerekfoglalkozást.

A kinti programok is több zenei élményt kínálnak. Korpás Éva ismert zenészekkel közösen népi karácsonyi énekeket ad elő, de fellép Emmer Péter, Vadkerti Imre, Zsapka Attila, a Kuttyomfitty társulat és a Ghymesi Igricek is.

Lehetőség lesz (ingyenesen) elkészíteni egy igazi karácsonyi selfie-t is, különböző álarcokkal beöltözve, így egy egyedi karácsonyi képeslappal is meglephetik szeretteiket az érkezők.

A sokszínű program között minden bizonnyal mindenki talál magának valót, és biztosan jó alkalom nyílik egy jó beszélgetésre, kikapcsolódásra egy forró ital mellett, akár az Európa udvarban, akár a Klapka téren. Karácsonyi különlegességeket kínál a Bottéka borozó és az Irish Pub is a hozzájuk betérő vendégeknek.

Vasárnap este fél ötkor pedig meggyúlik a harmadik fény is a Klapka téren a város adventi koszorúján.

 

December 7., szerda

18.00 -19.30    Zenés teadélután Lakatos Robival és Hanusz Zolival (Kút café)

20.00               Slovenské kvarteto adventi koncertje (Kút café)

 

December 9., péntek

13.00 -16.00    Karácsonyi Selfie (Európa udvar)

13.00 -18.00    Óriás hagyományőrző fajátékok (Klapka tér)

13.30 -15.30    Komáromi óvodások ünnepi műsora, hat ovi részvételével (Európa udvar)

16.00               A művészeti alapiskola koncertje (Európa udvar)

17.00               Emmer Péter instrumentális műsora (Európa udvar)

17.00               Meseolvasás Rák Viktóriával (Kút café)

18.00               Ó, szép fényes hajnalcsillag – magyar népi karácsonyi énekek (Európa udvar)

Korpás Éva – ének, Balogh Kálmán – cimbalom, Madarász András – gitár, zongora

 

December 10., szombat

10.30               Gyermek táncház Gémesi Zoltánnal (Kút café)

13.00-16.00     Karácsonyi Selfie (Európa udvar)

14.00-18.00     Agyagozás (Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskolája, Európa udvar 29, török és portugál ház)

15.00               Karikázó, csárdás és Mikulástánc a Pitypang táncegyüttes előadásában, CVČ-szabadidőközpont (Európa udvar)

15.15               Street Dance – modern tánc bemutató, CVČ-szabadidőközpont (Európa udvar)

15.30-16.30     Nyugdíjas klub fellépése (Európa udvar)

16.30               Ženský folklórny súbor mamičky od Dunaja (Európa udvar)

16.00               Meseolvasás Molnár Xéniával és Olasz Istvánnal (Kút café)

17.00               Karácsonyi koncert Viki & Friends (Európa udvar)

18.00               Szűts István, Vadkerti Imre és Zsapka Attila adventi akusztikus koncertje (Európa udvar)

 

December 11., vasárnap

13.30               Luca napi szokások bemutatója Domján Nikolettával (Borozó)

15.00               Kuttyomfitty társulat: Betlehem csillaga (Európa udvar)

16.00               Ghymesi Igricek (Európa udvar)

16.30               Gyertyagyújtás az adventi koszorúnál (Klapka tér)