Sport 2012. 07. 31.

Káté Gyula, a Komáromi Cápák bunyósa magabiztos győzelmet aratott a londoni olimpián!

Magabiztos győzelemmel jutott tovább a londoni olimpia nyolcaddöntőjébe a 64 kilós súlycsoportban szereplő Káté Gyula. Harcsa Zoltán után újabb révkomáromi kötődésű olimpikon…

A zsúfolásig megtelt sportcsarnokban Káté Gyula az egyiptomi Eszlam Mohameddel mérkőzött meg a magyar szurkolók nagy buzdítása mellett.

Eredmény:

Káté Gyula-Eszlam Mohamed (egyiptomi) 16-10

A 30 éves kispesti ökölvívó már két olimpián is szerepelt a londoni előtt, azonban mindkettőn kiesett már a 16 közé jutásban.

A továbbjutásért Vincenzo Mangiacapre ellen bokszolhat akit a 2010-es moszkvai Európa-bajnokságon már legyőzött.

“Az eredménnyel elégedett vagyok, bár Gyuszi egy kicsit feszülten kezdett” – mondta az MTI-nek Szántó Imre, Káté klubedzője. “Ez persze valahol érthető, hiszen ritka az olyan versenyző, aki már két olimpián is szerepelt, de még nem nyert meccset. Végül azonban szerencsére legyőzte önmagát, és sikerült nyernie. Az olasszal 1-1-re állnak, később majd egyenlíthet a rivális, de először reméljük, hogy Gyula kerül előnybe.”

“Igaza van a mesternek, tényleg feszült voltam az elején, nem akartam most is az első fordulóban kiesni” – fogalmazott Káté. “A második menettől már kiengedtem, ráéreztem arra, hogy mit is kell csinálni. Jó formában érzem magam, remélem, hogy Mangiacapre ellen is győzni tudok.”

(MTI nyomán)