Régió 2016. 07. 20.

Kétéves csellengett Dél-Komárom utcáin – egy lánynak köszönhetően hamar hazakerült

Pár nappal ezelőtt szerencsésen végződött egy elcsellengett két éves gyerkőc története, köszönhetően egy fiatal lánynak, Gulyás Viviennek. A család két éves kisgyermeke elcsatangolt a Sport utcán – minden bizonnyal a kutya nyitotta ki neki a kertajtót. Vivien azonban éppen arra járt. 

„Görkorcsolyával mentem munkába, amikor a Damjanich és a Czuczor Gergely utca kereszteződésében észrevettem a kisfiút, viszont nem láttam, hogy lenne valaki a közelében – mesélte Vivien a Kisalföldnek. – Odamentem hozzá, hogy megkérdezzem, merre vannak a szülei, de a kisfiú csak aranyosan mosolygott rám. Felvettem és megkérdeztem azt is, hogy hol lakik, erre körbemutatott a Damjanich utcában. Becsöngettem a környező házakba, de sehonnan nem jött ki senki. Ekkor kicsit kétségbeestem, még az is megfordult a fejemben, hogy aki vigyázott a kisfiúra, esetleg rosszul lett.” A lány ezek után értesítette a rendőrséget.

1
„Itt történt” – mutatja Gulyás Vivien. Fotó: Kisalföld

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysághoz hétfő (július 18.) 13 óra 2 perckor érkezett a bejelentés, a járőrök ezt követően pillanatok alatt megérkeztek a helyszínre. Vivien átadta nekik a kis lurkót, aki végül mosolyogva rámutatott a ház bejárati kapujára. A veszélyes helyzet percek alatt idillivé vált: ugyanis a család kutyája nyitotta ki a kertkaput. Kiderült: a kétéves kisfiúra a dédpapi vigyázott, elég volt pár perc figyelmetlenség és a gyerkőc máris az utcán volt.

Komáromban egyébként nem gyakori a csellengés. „Mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy a kertkaput zárják be, a kulcsot pedig olyan helyre tegyék, ahol a gyermek nem éri el. Minden olyan tárgyat és eszközt is magasan helyezzenek el, ami sérülést okozhat, a medencéket, kerti tavakat kerítsék körbe – mondta Farkas
Beatrix főtörzszászlós, a Komáromi Rendőrkapitányság rendészeti osztályának vasúti körzeti megbízottja.

A csöppség ajándékot is kapott a rendőröktől, fényvisszaverő karkötőt, matricát, lufit és egy olyan DVD-t is, ami a gyermekek nyelvén a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet. Információink szerint a családot megviselték a történtek, az anyuka végszükségben bízta a dédnagypapára a kisfiút. Tanultak az esetből, a ház kapuját azóta kulcsra zárják.

Forrás: Kisalföld