Sport Dél-komárom 2019. 02. 22.

Kétszer is szurkolhatunk a hétvégén!

Szombaton rendezik a hagyományos farsangi futball tornát a dél-komáromi sportcsarnokban. A gálán a városháza, az észak-komáromi önkormányzat, a 24 Óra napilap, a helyi mentők, a rendőrség és a tűzoltóság együttesei mérkőznek meg egymással.

– A katasztrófavédők, a mentősök és a rendőrök gyakran dolgoznak együtt, az önkormányzat pedig valamennyi szervvel kiváló kapcsolatot ápol. Azért indítottuk útjára ezt megyei média válogatottját, valamint az észak komáromi kollégát is megmozgató tornát, hogy ne csak a munka során találkozzunk, hanem lehetőséget biztosítsunk a közös sportolásra, kikapcsolódásra is – nyilatkozta korábban dr. Molnár Attila polgármester.

Másnap, azaz február 24-én vasárnap reggel 9 órától ugyanitt rendezik meg Aranycsapat kiváló játékosa, Czibor Zoltán előtt tisztelgő emlékkupát.

Vörösházi Tibor, a Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal elnöke, főszervező elmondta: az esemény célja, hogy elsősorban az utánpótláskorú, U11-es korosztályban népszerűsítése a labdarúgást, ezen felül a gála remek versenyzési lehetőséget nyújt a téli időszakban.

Az 1 – 3. helyezett csapatok kupa, érem valamint oklevél díjazásban, a 4-10. helyezettek oklevél és serleg díjazásban részesülnek. Valamennyi csapat legjobb egyéni teljesítményt nyújtó játékosa különdíjat kap, továbbá kiosztják a torna legjobb játékosa, legjobb kapusa és gólkirálya címeket is. A Fair Play díj ezúttal is a torna legsportszerűbb csapatához és legsportszerűbb játékosához kerül majd.