Város 2017. 03. 14.

Kiállítóterem és turistaszálló is lehet az Újvár kaszárnyaépületében

A szekeresgazdák kiállítótermet, a Komáromi Öregvár nonprofit szervezet pedig turistaszállót alakítana ki az Újvár kihasználatlan kaszárnyaépületében. 

A legutóbbi önkormányzati ülésen két, az Újvárban található kaszárnyaépülettel kapcsolatos kérvényt is jóváhagytak – írja az Új Szó. – Az egyiket a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület, a másikat a Komáromi Öregvár (Stará pevnosť Komárno) nonprofit szervezet nyújtotta be, mindkettő az épület kihasználására törekedik.

A szekeresgazdák 25 évre kölcsönöznének ki három, összesen 237 négyzetméternyi földszinti termet és pincerészt. Itt szeretnék kialakítani szervezetük állandó székhelyét, emellett kiállításokat szerveznének. A kiállítások témája a szekeresgazdák múltjával lenne kapcsolatos – évszázadokon át jelentős társadalmi szerepet töltöttek be Komárom életében. Sorsuk a háborút követő kitelepítéssel pecsételődött meg: a mintegy 200 családból alig 15 maradt Komáromban. Leszármazottaik 2015-ben hozták létre egyesületüket.

A Komáromi Öregvár nonprofit szervezet pedig  35 évre bérelne 805 négyzetméternyi területet, az egyik szárny emeletén, ahol alacsonyabb komfortfokozatú szállót szeretnének kialakítani. A bérleti díj 15 euró/négyzetméter – a termeket felújítanák, és a beruházott összeget beleszámítanák a bérleti díjba.

A kaszárnyaépület tetőszerkezetét tavaly év elején adták át. A városvezetés keresi a kaszárnya hasznosításának lehetőségét, ezért is örülnek minden kezdeményezésnek, ami életet vinne az erődrendszer falai közé. Első körben a bérbeadási szándékot fogadta el a testület, a bérbeadásról a következő ülésen döntenek a képviselők.

Forrás: Új Szó

Fotó: SziaKomárom archív, Angyal Gábor