Kultúra 2015. 04. 27.

Kiosztották a polgármesteri díjakat

Hivatalosan is kezdetét vette a a 24. Komáromi Napok április 26-án Észak- és Dél-Komárom képviselő-testületeinek együttes ünnepi ülésével. A Tiszti pavilon dísztermében rendezett ünnepségen kiosztották a Pro Urbe Díjat és a Polgármester Díját. Az ünnepi díjátadást a két Komárom polgármesterei, Stubendek László és dr. Molnár Attila közösen tartották.

A Pro Urbe Díjról minden évben a képviselő-testület határoz. Idén a komáromi katolikus plébánia érdemelte ki az elismerést. A plébánia pár évvel ezelőtt jelentős kezdeményezésbe fogott, amelynek köszönhetően eredményesen felújították a város szakrális épületei: a Szent Rozália templomot, a Szent Anna kápolnát és ispotályt, és a Szent András templomot. Legújabban a Szent József kápolna renoválási munkái is elkezdődtek. A díjat Elek László komáromi esperes-plébános vette át.

1
Elek László komáromi esperes-plébános

 

Polgármester Díjában részesült Vincent Hegedűš vállalkozó, a Szent András templom felújítási munkálatainak támogatója, Daniela Kallós Belokostolská, a komáromi Angyali kezek szociális és egészségügyi szervezetének igazgatónője, Dr. Erdélyi Zsuzsanna, Kossuth-díjas néprajztudós és folklorista, aki posztumusz kapta meg az elismerést, Harmat Rudolf zenepedagógus, Matej Pisár pedagógus, Ružička Zsuzsanna nyugalmazott matematikatanár, Rigó Pál cigányprímás, a Komáromi Charita (Karitász) nonprofit szervezet, a Komáromi Önkéntesek Csoportja, valamint a Komáromi Szalon szervezői, Gazdag József újságíró és Sánta Szilárd irodalomtörténész.

átadás
A Komáromi Szalon szervezői

 

Magyarországon a Komárom Város Díszpolgára címet Nemes Andrásné, a Kecskés László Társaság kuratóriumi elnöke kapta.

Pro Urbe Díjban idén Miskolczi Julianna Európa bajnok sportlövő, Másik Lehel zeneszerző, György Károlyné Rabi Lenke a Jókai Mór Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója, helytörténész, Nagy Judit képzőművész, és Potháczky Mária a Bozsik József Általános Iskola igazgatónője részesült.

Polgármesteri díjat kapott Egyed László versmondó, Tonomár István a Jókai Mozi nyugalmazott igazgatója, és a Komáromi Úszóklub Sportegyesület.

12
Dél-Komáromi díjazottak

 

7

Forrás: Felvidék Ma, Komárom.hu