Mix Dél-komárom 2018. 02. 21.

Komáromba is ellátogat turnéja során a Piramis

A Piramis együttes országos és határokon átnyúló turnéja során Komáromba is ellátogat. A koncertsorozat első felvonására március 3-án, a budapesti MOM Sportcsarnokban kerül sor.  A zenekar a tavaly októberben elhunyt alapító tagra, Som Lajosra is emlékezni fog az estén.

A Piramis MOM Sportbeli koncertje egy országos koncert nyitóbulija lesz, melyet Püspökladány és Bős mellett Komárom fog követni. Emellett több erdélyi, szlovákiai és szerbiai településen is koncertet ad majd a zenekar. A Piramis budapesti koncertje során a tavaly októberben elhunyt alapító tagra, Som Lajosra is emlékezni fog.

  „A koncerten egy dallal kifejezetten rá fogunk emlékezni, de Som Lajos szerzőként közreműködött számos nagy Piramis-slágerben, amelyet természetesen el fogunk játszani, köztük a Ha volna két életemet, A becsületet, az Ajándékot vagy a Kóbor angyalt is” – mondta Nyemcsók János, az együttes énekese az M1 csatorna kedd délelőtti műsorában.

Mint megjegyezte, a jól ismert dalok mellett előadnak néhány dalt a Piramis Erotika című lemezről is, amelyeket koncerteken ritkán játszanak.

Köves Miklós dobos arról beszélt, hogy a mai Piramisban több generáció játszik együtt, hiszen a ma is a csapatban zenélő három alapító – Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és ő – jóval elmúltak 60 évesek, náluk fiatalabb a csaknem tíz éve tag Nyemcsók János és Vörös Gábor basszusgitáros, de a koncerteken velük van a színpadon Vilmányi Gábor gitáros és az énekes fia, Nyemcsók Bence billentyűs is.

    „Rendszeresen több ezres tömeg előtt játszunk, és mivel a Piramis több mint negyven éve létezik, több generáció van a közönség soraiban is – tette hozzá Nyemcsók János.

A Piramis zenekar komáromi koncertjére április 27-én, a Komáromi Napok keretén belül kerül majd sor.

(mti)