Város 2013. 03. 06.

Komáromi civil szervezetek is tiltakoznak Fico kijelentése miatt

Határozottan visszautasítjuk, elítéljük és felháborítónak tartjuk Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke 2013. február 26-án Túrócszentmártonban (Martin) a Matica slovenská kulturális szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen tett azon kijelentését, mely szerint a független Szlovákiát nem a kisebbségek számára, hanem elsősorban az államalkotó szlovák nemzet számára hozták létre, s hogy azt szeretné, ha abbamaradna Szlovákia zsarolása a kisebbségi jogokkal és a kisebbségek abbahagynák a követelőzést.

2
illusztrációs felvétel

Szlovákia miniszerelnöke kijelentései sértik a kisebbségeket, az itt élő magyar közösséget, feszültséget keltenek és összeegyeztethetetlenek az európaisággal.

Ellentétben a miniszterelnökkel állítjuk, hogy a kisebbségek, így civilszervezeteik is, gyakorolják a polgári erényeket, igenis sokat adnak az országnak, még annak ellenére is, hogy ők az államtól, az országtól kevés megértést, segítséget kapnak.

Szlovákiában élünk és dolgozunk, értékeket teremtünk az országnak. Mi nem követelőzünk, a jogainkkal szeretnénk élni: szabadon használni anyanyelvünket, szabadon választani állampolgárságot, megtartani iskoláinkat, templomainkat, kultúránkat,

A kijelentéssel kapcsolatos „magyarázkodást” nem fogadjuk el, ragaszkodunk hozzá, hogy Szlovákia kormányfője kövessen meg minden itt élő kisebbséget, kövessen meg minden itt élő magyart! Ha valóban arra törekszik a szlovák kormány és annak vezetője, hogy „a kisebbségek jól érezzék magukat” Szlovákiában, elvárjuk, hogy cselekedjen! Az ígérgetésekből elég, várjuk a tetteket!

Mi Szlovákiában „otthont” építünk, s úgy is akarjuk magunkat érezni, mint otthon!

Tamási Áron gondolatával: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!”

Felszólítjuk a Felvidék civil szervezeteit, mindenkit, aki felhívásunkkal egyetért, csatlakozzon hozzánk!

Révkomárom, 2013. március 4.

Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület

Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre

Csemadok Komáromi alapszervezete

Atelier Társaság

Kuckó

Lélekharang

Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság

PALATINUS

Teátrum

Te Ügyed Kör

 

Aki csatlakozni szeretne, jelezze a jokai.egyesulet@centrum.sk címen.