Kultúra Dél-komárom 2018. 05. 14.

Komáromi Hallakoma a határon átnyúló barátság, és az ízek nemzetközi nyelvének jegyében

2018. június másodikán rendezik meg civil kezdeményezésre, hagyományteremtő céllal az első Komáromi Hallakoma halétel-készítő fesztivál és barátságos főzőversenyt.

A szervezők egyrészt szeretnék a határ két oldalán lévő települések civil társadalmát közelebb hozni egymáshoz élményalapú program segítségével, valamint, ha Komárom városa új profilú fesztivállal, egy gasztronómiai rendezvénnyel is gyarapodna. Emellett a dunai halászat emlékének felelevenítése, mint a lokálpatriotizmus és Komárom idegenforgalmának erősítése, illetve nem utolsó sorban a halfogyasztás népszerűsítése is kiemelt céljuk.

Az egésznapos rendezvényen több mint húsz főzőcsapat részvételére számítanak a szervezők, melyek egyenként 8-10 főből állnak majd.  Megszólítva többek között Észak- és Dél-Komárom 30 km-es vonzáskörzetéhez tartozó települések önkormányzatait, a versenyt kísérő családi és közösségi programoknak köszönhetően pedig több száz érdeklődőnek nyújtva szórakozási lehetőséget.

A fesztivált kísérő programok:

  • Aranymosás bemutató
  • Néptáncbemutatók és táncház
  • Speciális komáromi halrecept bemutatója
  • (nagyszabású) kötetlen Beer-pong verseny
  • Tombola (értékes nyereményekkel)
  • Sétahajózás

 

Időpont: 2018. 06. 02. (szombat)

Regisztráció határideje: 2018. 05. 31. (csütörtök)

Kapcsolat: Mgr. Serki Ottó, +421 948 978 973, (szervező)

Csonka Gábor, +36 70 383 7444, (szervező)

Helyszín: Komárom, Monostori erőd, Duna-bástya, Duna part

Bővebb információ az esemény honlapján, vagy Facebook oldalán