Kultúra 2018. 02. 05.

Komáromi kislány lett A nyomorultak új kis Cosette-je

A komáromi kilenc éves Majer Jázminnak az ősztől, de különösen karácsonytól igencsak felfordult az élete. Ugyanis január elejétől ő alakítja a kis Cosette szerepét a budapesti Madách Színház  A nyomorultak című musicaljében (hármas szereposztásban, azaz két másik kislánnyal felváltva). Jázminnak mintegy 15 perces jelenete van; olyan nagy sztárokkal énekel és játszik egy színpadon, mint Miller Zoltán, Feke Pál, Nagy Sándor és még sokan mások.

A kis színésznővel – és büszke anyukájával, Majer Szendi Gabriellával, az Eötvös Utcai Alapiskola tanítónőjével a suliban találkoztam. (Az apuka, Majer Péter egyébként pedig az iskola igazgatója.)

Hogy kerültetek a Madách Színházba?

Jázi tavaly kezdett énekórákra járni – gyönyörű, tiszta hangja van. Emellett a szavalásban is ügyes: nagyon jól szerepel a különféle szavalóversenyeken is. Sokan mondták: miért nem próbálunk ki valamilyen tehetségkutató versenyt? Végül úgy gondoltuk, egy próbát tényleg megér: jelentkeztünk a Sztárban sztár meg egy kicsi című televíziós műsorba. Ez nyáron történt. A műsorba nem került be, viszont felfigyeltek rá, és elhívták egy másik castingra: a Madách Színház gyerekszereplőket keresett a 2018 szeptemberében induló Rocksuli című musicalbe.

A Madách Színház bejárata előtt

Nehéz volt a Madách Színházas szereplőválogatás?

Hát nem volt könnyű. Három megadott dalt kellett előre megtanulnia a musicalből. A casting másik részében a színészi tehetségét tesztelték, egy prózai szöveget kellett előadnia. A harmadik részében pedig a koreográfus által egy óra alatt betanított táncot kellett bemutatnia. Rengetegen jelentkeztek, és nagyon örültünk, amikor október elején megtudtuk: 52 gyerekkel együtt bekerült az előválogatóba.

Ez mit jelent pontosan?

Hogy még nem biztos, hogy bekerül a darabba – ez csak most februárban fog kiderülni. Addig szombatonként előkészítőbe jár, ahol táncokat, dalokat tanítanak nekik, beszédtechnikát és színészmesterséget tanulnak. Egyébként várhatóan fantasztikus előadás lesz: egy teljes mértékben élőzenés produkció, ahol a gyerekek zenekart is alakítanak a színpadon.

És hogy jött a képbe A nyomorultak kis Cosette-je?

Amikor megkezdődtek a szombati előkészítők, egyszer csak szóltak nekünk, hogy újabb castingra hívnának bennünket: a kis Cosette szerepére. Nagyon meglepődtünk, még inkább, amikor karácsony előtt kiderült: Jázmin kapta meg a szerepet! Erre aztán igazán nem számítottunk, és persze nagyon örültünk neki. December 27-től kezdődött a betanítás, naponta reggeltől estig folytak a próbák. Sok volt, ugyanakkor élvezetes és izgalmas is. Január 9-én volt az első fellépése… Mit mondjak? Frenetikus érzés viszontlátni a gyerekedet egy ekkora produkcióban, nézni, ahogy táncol és énekel az ismert sztárok között. Januárban összesen 18 alkalommal játszották a darabot, ebből hat alkalommal Jázi alakította a kis Cosette-t.

Az előadás gyerekszereplői

Ráadásul az a megtiszteltetés érte, hogy ő játszhatta a 100. előadást is…

Hát erre meg aztán tényleg nem számítottunk! Eszünkbe se jutott volna ilyesmi. Csodálatos érzés volt, leírhatatlan. A 100. előadáson többek közt Vikidál Gyulával, Feke Pállal, Tóth Attilával szerepelt együtt. Az előadás egyébként is gyönyörű, felemelő és látványos (a díszletet Kentaur tervezte, és Szirtes Tamás rendezte).

Így ünnepelték a 100. előadást

Nem megterhelő az állandó utazgatás?

Egyelőre nem. Ha el is fáradunk, annyira feltöltődünk pozitív élményekkel, hogy nem érezzük megterhelőnek. Egyébként a Madáchban minden nagyon jól szervezett. Például mind a próbafolyamat alatt, mind az előadások idejére van egy segítő, gyerekfelügyelő, aki csak a gyerekszereplőkre ügyel. Ez biztonságot ad nekem is. Jó helyen van a gyerekem. Igaz, Jázmin a Sztárban sztár meg egy kicsibe jelentkezett, ami nem sikerült, de ezt utólag nem bánjuk. Úgy érezzük a sors végül sokkal jobban alakította a dolgokat, mint ahogy azt mi elképzeltük!

Jázmin pedig természetesen nagyon élvezi a szereplést. Jól érzi magát a mind a gyerek-, mind a felnőtt sztárok között. A kedvence a darabbeli anyukája, a Fantine-t alakító Baranyai Annamária, de összességében elmondható, hogy mindenkivel jól kijön. „Kicsit meglepődtem, amikor megláttam magam szőke parókával, bepiszkolt arccal – meséli – de aztán megbékéltem vele. Szeretek játszani, a színpadon lenni, az is nagyon tetszik, hogy láthatom, hogyan működik egy ilyen nagy színház a kulisszák mögül. És hogy melyik a kedvenc részem? Érdekes módon az, amikor a nagyon csúnyára kifestett színészek össze-vissza lökdösnek a színpadon. De persze az egész előadást élvezem, az első percétől fogva az utolsóig!”

Baranyai Annamáriával, aki Fantine szerepét alakítja, Sándor Péterrel, aki Enjolras a színdarabban, valamint Halász Dáviddal, aki Gavroche szerepét játssza.

(Dráfi Anikó)