szombat, május 27. - Hella (hu) - Iveta (sk) 1 EUR = 308.31 HUF 18 °C
Sport

A komáromi Madarász Tibor az év Szlovák motocross bajnoka

A komáromi veterán motocross versenyző, Madarász Tibor nyerte a 2016-os év országos bajnokságát saját kategóriájában.

A komáromi veterán motocross versenyző, Madarász Tibor nyerte a 2016-os év országos bajnokságát saját kategóriájában. Ez azt jelenti, hogy az év során megrendezett 14 bajnoki forduló után, amelyre mindig más helyen került sor, pontozással győzött.
Ezzel sikerült legyőznie miavai Miroslav Marônek-ot, aki két évig birtokolta a címet. Tavaly Madarász második lett Marônek mögött.

„A tavalyi évad nagy csalódás volt – mondja Madarász Tibor, akinek tizenéves kora óta a motorozás a szenvedélye. – Ugyanis 2015-ben az első futamokat megnyertem, végül azonban az utolsó versenyeken visszacsúsztam. Idén pont fordítva történt: az áprilisban kezdődő szezonban – majd minden hétvégére jut egy verseny – kezdetben nagyon peches voltam. Kétszer is besült a motorom, nem tudtam megjavítani, és nulla pontot szereztem. Már le is mondtam az egészről, amikor a nyáron észbe kaptam: hiszen egyre jobbak az eredményeim! Végül az utolsó versenyen, amelyet novemberben rendeztek meg Köbölkúton, két ponttal megelőztem Marônekot!”

Madarász Tibor a bátorkeszi Motocross Klub tagja. Autószerelőként saját maga javítja a motorjait, nincs szüksége szerelőre. Mindkét fia követi édesapja nyomdokait: a 28 éves Krisztián negyedik lett a saját kategóriájában. A 13 éves Dominik pedig ha csak teheti, elkíséri a versenyekre édesapját, akire rendkívül büszke. „Azt azonban nem szeretném, hogy Dominik is elkezdjen motorozni. Ma már túl fejlett a technika, túl gyorsak a motorok, és féltem őt.” Madarász Tibor a december 10-én, egy Poprád melletti hotelben vehette át a szlovák bajnoki kupát, ünnepélyes keretek között.

További információk:
www.vsweldingcup.sk
www.smf.sk

-HDA-

img_01161

FEL