Régió 2013. 04. 09.

Komáromi tagszervezettel bővült a Diákhálózat

A szlovákiai magyar egyetemistákat tömörítő Diákhálózat Hallgatói Parlamentjének hétvégi ülésén
tagszervezetté választották a komáromi Jókai Mór Diákkört. A Rozsnyó melletti Jabloncán április 4. és 7.
közt megrendezett értekezlet a szakmai egyeztetés és a civil projektmenedzsment képzés jegyében telt.
A rendezvényen részt vettek a csehországi, szlovákiai és magyarországi diákklubok küldöttjei,
a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetői, a Rákóczi Szövetség SJE mellett
működő tagszervezetének elnöke, illetve a Besztercebányán tanuló magyar hallgatók képviselői. Az
ülés tagszervezetek beszámolójával kezdődött, amin az előző találkozó óta lezajlott eseményeket
tárgyalták, megvitatták a tervezett programokat és egyeztettek azok végrehajtásáról. Ezt követően az
ernyőszervezet munkájának kiértékelésére és az következő kulturális-társadalmi célok meghatározására
került sor.

csoportkep_jablonca_logoval

A tavaszi Hallgatói Parlament (HP) rendhagyó jellege a „civil szervezeti kisokos” tréninghez és
egy újabb tagszervezet felvételéhez kapcsolódik. A HP keretein belül megszervezett közösség- és
személyiségfejlesztő tréning a programszervező és forrásteremtő képességek javításának céljával lett
meghirdetve. A képzést a TANDEM n.o. szakértői tartották.
„A legfontosabb, amire törekednünk kell, az a minél képzettebb, teljesítménymotivált és a közösségért
felelősséget érző új generáció kinevelése. Ez a képzés is része a folyamatnak.” – mondta Velebný Csilla,
a Diákhálózat elnöke.

A Diákhálózat hét tagszervezete egyhangú szavazással az ernyőszervezet tagjává választotta a
Komáromban tanuló és a régióból származó hallgatókat megszólító Jókai Mór Diákkört. Döntés született
arról is, hogy megújítják a partnerségi szerződést a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatával
és újragondolják azokat a területeket, ahol lehetséges a mélyebb együttműködés. „Az alapszabályunk
jelenleg úgy szól, hogy egy egyetemi városból egy szervezet lehet a DH tagja, ám ha a jövőben igény
mutatkozik a még szorosabb együttműködésre, készséggel előkészítjük a formai akadályok elhárítását.” –
állítja Kovács Balázs, a szervezet külügyi alelnöke.

Vasuti_kerveny_mem

A Hallgatói Parlament másik hangsúlyos témája az idei Gombaszögi Nyári Tábor volt. A szervezők
minden eddiginél színesebb felhozatalt ígérnek a július 16-21. közt megrendezésre kerülő művelődési
táborban. Többek közt fellép a Quimby, az Intim Torna Illegal és a Hot Jazz Band. A közéleti-kulturális
előadások és pódiumbeszélgetések a Közbeszéd, illetve Körkép blogportálok sátraiban várják majd a
közönséget. A hétvégétől elérhetővé vált a táborról tájékoztató honlap is. (http://www.gombaszog.sk/up/)

A tanácskozás záróakkordjaként a résztvevő aktivisták csatlakoztak a vasúti kétnyelvűség bevezetését
szorgalmazó kezdeményezéshez és a nyelvhasználati jogok kiszélesítése érdekében továbbították
a közlekedési miniszternek címzett kérvényt.