Sport 2014. 11. 15.

KOSÁR: Nyitrabánya ellen vereség, Nyitrán győzelem

Szombat, MBK Rieker COM-Therm Komárom – MBK Nyitrabánya 70:79 (23:22, 37:39, 52:56)

A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően kezdődött. Halada hárompontosával kezdtünk, majd rövid időn belül a vendég Drezga is dobott egyet. A vendégek a harmadik perc végén már 7:5-re vezettek. A negyed felében Kozlík hárompontosával egyenlített (10:10), s mikor Halada másodszor sem hagyta ki a hárompontos dobását, 15:12-es előnyt szereztünk. A vendégek a negyed utolsó percében kerültek ismét előnyhöz, Djurišič hárompontos és büntető dobása után 22:21 volt az állás, majd Kozlík büntető dobásaival visszaszereztük a vezetést. A második negyedben sokáig mi irányítottunk. Kozlík kosara után az állás 26:22 volt, a 13. percben pedig Alowoya sikeres kosárra dobása után 30:22-re növeltük az előnyünk, ami a mérkőzésen a két csapat közti legnagyobb pontkülönbség volt. Ľudovít Smačko időt kért, ami változást hozott. A vendégek lassacskán ledolgozták a hátrányuk, a 17. percben Drezga hárompontosával fordítotottak az álláson (33:32). A komáromiak még egyszer összeszedték magukat, Kratochvíl 35:33-ra változtatta az állást, de a mérkőzésen ez volt az utolsó pillanat, amikor vezettünk. A félidő utolsó két percében a vendégek jól játszottak, 40 másodperccel a vége előtt 39:35-re növelték az előnyük, egyértelmű volt, hogy a félidőt ők nyerik.
A második félidő kezdetekor Halada egyenlített (39:39), de a következő négy támadásunkat nem fejeztük be. A vendégcsapat ezt a helyzetet látva kihasználta a lehetőséget. Nagy előnyt ugyan egyszer sem alakítottak ki, de pontot mindig akkor szereztek, amikor szükséges volt. A 26. perc végén a Nyitrabánya 49:45-re vezetett Bjelica kosár alatti dobásával. Miljan Čurovič védencei az utolsó előtti percben már majdnem visszaszerezték a vezetést. Kratochvíl négy pontjával sikerült 53:52-re felzárkozniuk. A negyedet mégis Drezga hárompontos dobása zárta. S mikor az utolsó negyedet Petkovič kezdte meg a hárompontosával, 59:52-es állást eredményezve ezzel, sejtettük, nem lesz egyszerű dolgunk a mérkőzés megfordítását illetően. Alowoya öt perccel a vége előtt 65:61-re csökkentette a hátrányunk, de Stanojevič és Drezga azt 69:61-re növelték. A szombati vereségünk utolsó kemény döfését Purifoytól kaptuk, aki egy perccel a találkozó vége előtt tízpontosra növelte a csapata előnyét. Ekkor már tudtuk, hogy ezen a mérkőzésen nem győzhetünk, nem maradt más hátra, minthogy gratuláljunk az ellenfelünknek az ügyes győzelemhez.
Mindent egybevéve:
A találkozó után az első hazai vereséget könyvelhettük el. Ez nem csak a pontatlan dobásainknak és a kevés dobott pontuknak volt köszönhető, hanem annak is, hogy Bannister hiányzott a csapatból, hiszen repedt bordával nem léphetett pályára. Eddig el sem tudtuk képzelni, milyen lesz a csapatunk játéka az irányítónk nélkül, de ezen a találkozón nagyon megmutatkozott a hiánya. Végig a nyitrabányaiak sarkában voltunk, ők megőrizték a kicsiny előnyük, de bíztunk benne, hogy a végén a mérleg nyelve mégis a mi oldalunkra dől majd. Nem így történt, a vendégcsapat okos játékkal aratott értékes győzelmet a dél-szlovákiai városban. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy a nyitrabányaiak idén jó eredményt akarnak elérni a bajnokságban, amiért tesznek is. A komáromi győzelmükkel ráadásul nemcsak a tabellabeli ötödik helyre kerültek, hanem megközelítették az Eurovia SBL élhelyeit is. A bajnokságban a továbbiakban is számolnunk kell velük, így a Nyitrabányán megszerzett győzelmünk nagyon értékelnünk kell. A játékosaink a szombati mérkőzésen főképp a támadásbeli játékban buktak el. Nem tudták a jól előkészített helyzeteket bedobni, és a támadásbeli más problémákat is meg kell oldaniuk. Ezért vesztettünk, ami ugyan bánt minket, de gyorsan tovább kell lépnünk, mivel a bajnokság folytatódik. Fel a fejjel!
Felállás és pontok:
Komárom: Halada 20 (ebből 4 hárompontos), Kratochvíl 19 (5 lepattanó), Kozlík 15 (10 gólpassz), Bilič 6 (7 lepattanó), Jankovič 4 (8 lepattanó), Alawoya 4 (9 lepattanó), Stojanov 2, Marchyn 0.
Nyitrabánya: Drezga 30 (ebből 6 hárompontos, 6 lepattanó), Stanojevič 16 (5 lepattanó), Djurišič 11, Purifoy 9 (5 lepattanó), Petkovič 5 (5 gólpassz), Bjelica 4 (7 lepattanó), Šoška 4, Haviar 0.
Szerda, MBK SPU Nyitra – MBK Rieker COM-Therm Komárom 77:89 (17:9, 44:33, 63:60)
A mérkőzés elejétől kezdve nyilvánvaló volt, hogy a komáromi csapat Bannister nélkül olyan, mint a langyos sör. Meg lehet inni, de nem az igazi. Összezavarodva játszottunk, így a nyitraiak áttörő játéka, amivel Iglón győzni tudtak az előző fordulóban hosszábbítás után, ismét sikeres volt. Nem egész két perc játékidő után a hazaiak 7:0-ra vezettek, s Jankovič csak ezután tudott sikeresen kosárra dobni. Ez azonban nem változtatott semmin, a pályán csak önmagunk kerestük, és az edzőnk sem értette mi a helyzet. Az első negyed folyamán mindvégig a rövidebbet húztuk, szenvedtünk a támadásaink során. Nyolc perc alatt csak kilenc pontot dobtunk, szerencsére a nyitraiak sem dobtak sokkal többet, így az eredményjelzőn 12:9 világított. S mivel a negyed végéig már nem szereztünk pontot, a hazaiak 17:9-es előnyt alakítottak ki. Vártuk, mi lesz a tervünk a továbbiakban. Semmi változás nem történt a következő percekben, sőt a nyitraiak növelték a játéktempót, aminek az eredménye Samek hárompontosa után a 23:11-es állás lett. A vezető szerepet a hazai csapatban főképp az amerikai játékosok vállalták magukra, a 15. percre ezzel 38:17-es előnyt kialakítva. Aztán egy nem mindennapi fordulat jött. A komáromiak játékát a sérült és addig nem mezbe öltözött Bannister kezdte irányítani, ami a játékunkon azonnal meg is mutatkozott. A félidő végéig a hátrányunkat fokozatosan ledolgoztuk, Kozlík hárompontosával visszatértünk a játékba, küzdelemben voltunk a győzelemért!
A vezetést ugyan a harmadik negyed során sem sikerült átvennünk, de a hátrányunk fokozatosan ledolgoztuk, és ez volt a lényeg! Az első nagy támadásunkat a harmadik negyed elején mutattuk. Három perc alatt Jankovič hárompontosainak és Bannister pontjainak köszönhetően 46:42-re felzárkóztunk, játékban voltunk a győzelemért. A játék kiegyenlítődött, sőt mi voltunk a jobbak. Ez a helyzet csak a 27. percben változott, ekkor a nyitraiak voltak egy rövidebb ideig fölényben, amivel 53:44-es előnyhöz jutottak. A fölényük nem tartott sokáig, mivel Jankovič pontjaival csökkentette a hátrányunk, a harmadik negyedben az állást 63:60-ra változtatva. Az utolsó negyed történéseit már mi irányítottuk. Már az első percben átvettük a vezetést (65:63)! A hazaiak Ward kosarával még egyenlítettek, de ekkor a rendkívül fontos 7:0-ás pontsorozatot tudhattunk magunkénak, amivel a 33. percre 72:65-ös előnyt szereztünk. Mikor pedig Jankovič bedobta még két hárompontosát, egyszercsak 78:67-re nőtt az előnyünk, a győzelem felé legjobb úton voltunk! Két perccel a találkozó vége előtt Ľubomír Urban védencei még rákapcsoltak, és sikerült 80:77-re ledolgozniuk a pontkülönbséget, úgy nézett ki, drámai végjáték lesz. Ezt a komáromi csapat azonban nem engedte, mivel Halada hárompontos dobott, amivel egyértelműen alátámasztotta a győzelmünk, ami nagyon értékes volt, hiszen a mérkőzésen sikerült ledolgoznunk a 21 pontos hátrányunkat. Kiváló, fiúk!
Mindent egybevéve:
Ahogy arról már nem egy szlovákiai sajtófórum tudosított, ez a mérkőzés a játékosunkról, T.J. Bannisterről szólt. Mikor nem volt a pályán, a játékban a  rövidebbet húztuk. Amint játékra készen volt, mégha sérülten is, a komáromiak a pályán hirtelen szóhoz jutottak, a megszerzett győzelem T.J. 15 pontjának és 10  gólpasszának is köszönhető volt. Bízunk benne, hogy ez a győzelem a további sikereknek a kezdete, és bízunk abban is, hogy Bannister mihamarabb felépül. A nyitrai győzelemben nemcsak ő játszott nagy szerepet, hanem Jankovič is, aki hét hárompontost dobott, amivel több mint 30 pontot szerzett a mérkőzésen. A védelmi játékunk szintén fontos volt a sikerhez, ill. a többi játékos is segített, de Bannister és Jankovič volt a két kiemelkedően jól teljesítő játékosunk. A következő mérkőzés nagy esélyesei ismét mi vagyunk. Szombaton 18:30-kor a BK 04 AC LB Igló csapatát fogadjuk hazai pályán. Jöjjenek el, és biztassák a komáromi kosárladba csapatot, hogy az Eurovia SBL bajnokságban megszerezhessék a tizedik győzelmet. Hajrá Komárom!
Felállás és pontok:
Nyitra: Ward 27 (12 lepattanó), Irving 21 (9 lepattanó), Novysedlák 10, Vido 8 (6 lepattanó), Samek 7, Kysela 4, Jánošík 0.
Komárom: Jankovič 31 (ebből 7 hárompontos), Halada 16, Bannister 15 (10 gólpassz), Stojanov 9 (mind hárompontos), Kozlík 5 (6 lepattanó), Bilič 5, Kratochvíl 4 (9 lepattanó), Alawoya 2, Maslík 2, Marchyn 0, Jurčina 0.
(mbkkom.sk) Fotó: Peter Baráth