Kultúra 2019. 07. 09.

Laár András, Vujity Tvrtko és Varró Dániel egy helyen: Gombaszög 2019

A zene mellett a színház és az irodalom is évről évre jelentősebb helyet foglal el a gombaszögi völgyben. “Ahogy esik, úgy puffan”, egész hetes írószeminárium és buddhista tanítások is várják az idei táborozókat.

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői a zenei változékonyság mellett az egyéb kulturális programokat is igyekeznek minél sokszínűbbé tenni, hogy az összes táborozó elégedett lehessen az egyhetes szabadegyetem és fesztivál során.

A komolyzenei Korona Sátor idén többek között a Tompa Mihály aranysávos verséneklőit hozza el Gombaszögre, minden nap délután négykor pedig Bach zenéjével ismerkedhetnek az odalátogatók. Július 16-án az Amadinda Kossuth- és Liszt Ferenc díjas együttes érkezik a völgybe a Korona Sátor jóvoltából. Az egész hét folyamán lehetőség nyílik hangszert építeni szemétből, hogy a hétvégén együtt szólalhasson meg a sok újrahasznosított “hulladék” – ezzel is erősítve fesztivál és annak résztvevőinek környezettudatosságát. A Gurigongo Symposium szokás szerint a Pajtaszínházat tölti meg élettel. Kedden, július 16-án a Fókusz Diákszínpad érkezik Semmi című színpadi játékukkal, Hrapka Zsófia és Kuklis Katalin rendezésében, este pedig a MáSzínház előadása mutatkozik be Márton Gábor Csaba rendezésben, Apák fiai című előadásukkal. Július 17-én, szerda délután slam poetry tölti meg a pajtát, este pedig a k2 Színház, a Fábián Péter rendezte Antigoné című előadásukkal. Csütörtökön, július 18-án érkezik a Kultúrkommandó, amelynek köszönhetően a felolvasószínházzal ismerkedhetnek a táborozók, utána pedig az Orlai Produkció előadásában Az értekezés ártalmasságáról című, Znamenák István rendezte darab lesz látható. Július 19-én, pénteken Pélyi János Bábszínháza hozza el Vitéz Lászlót, délután pedig a méltán népszerű Ahogy esik, úgy puffan improvizációs játék nevetteti meg a legkomolyabbakat is. Szombaton, július 20-án Fabók Marianna bábszínháza  érkezik a völgybe A háromágú tölgyfa tündére című darabbal, délelőttönként pedig közös “józenadó” várja a táborozókat a Waiting for Tom, az Aylen’s Fall, a Gorlo Volka és a Dorco Band közreműködésével. 

Írószeminárium profikkal

Idén először a B-612 irodalmi sátor, a Márai Sándor Írói Kör és a Szépírók Társasága együttműködve irodalmi szeminárium-sorozatot indít a táborban középiskolás és főiskolás résztvevői számára, legfeljebb 25 éves korig. A délelőtti és a délutáni alkalmak során lehetőség nyílik arra, hogy azok a táborozók, akik verset vagy prózát írnak, megvitassák egymással és ismert szerzőkkel a szövegeiket. A sorozat a tábor ideje alatt született írások közös felolvasásával zárul szombaton. A szemináriumokat a B-612 szervezői, valamint az irodalmi programok fellépői tartják délelőttönként 11.00 és 12.00, délutánonként 15.00 és 16.00 között.

A szemináriumsorozat vezetői: Czinki Ferenc, Dékány Nikolett, Mucha Dorka és Laboda Róbert. A meghívott vendégek: Csehy Zoltán, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Peer Krisztián és Varró Dániel.

Jelentkezni egy rövid bemutatkozó szöveggel, 3 verssel vagy legfeljebb 3 oldalnyi prózával, a B-612 Facebook-oldalán üzenetben vagy a czinkif@gmail.com e-mail címen lehet július 10-ig.

Ami pedig a programot illeti, kedden azonnal egy Nők a művészetben elnevezésű kerekasztal-beszélgetéssel kezd Mucha Dorka, aki Czuczor Laura képzőművésszel, Dékány Nikolett színész, költővel, Durica Katarína íróval és Tóth Helen festővel vitatja meg a nők lehetőségeit a művészetekben. Ezt követően Czinki Ferenc író Csehy Zoltán író, költő, egyetemi tanárral beszélget. Szerdán, július 17-én Peer Krisztián és Németh Gábor érkezik a völgybe, csütörtökön pedig Varró Dániel. Ugyanezen a napon Mucha Dorka Puncs című bemutatkozó kisregényéről tudhatnak meg többet a táborozók.

Így élj!

Az Érthető Élet spirituális sátra idén ismét életvezetés és önismereti tanácsadókkal, valamint pszichológusokkal próbál majd útmutatást adni a táborozóknak. A sátor vezetőinek köszönhetően pedig július 17-én, azaz szerdán Vujity Tvrtko újságíró, riporter is ellátogat a táborba. A TANDEM Labirintus Udvarában egész héten labirintusjáró workshopokat szerveznek, délután pedig főleg az oktatás témáját körüljáró előadásokat láthatnak a táborozók. Július 19-én, pénteken Pál Feri mentálhigiénés szakember tart előadást a szenvedély tüzének fenntartásáról. Esténként pedig útibeszámolókkal hozzák közelebb a messzi vidékeket a VándorLáss tagjai.

Lazulj a Szobában

A Szoba a völgy legmisztikusabb helye, a chill életérzés epicentruma. Azon túl, hogy a Szoba üzelemtetői minden nap ebéddel és vacsorával várják a húsmentesen étkező táborozókat, délutánonként workshopokon vehetnek részt az ide látogatók Dalmandalart, huszlion és vezényletével. Lesz batikolás, üvegfestés, bögrefestés és még sok egyéb. Csütörtökön, július 18-án a Szobába látogat Laár András, aki buddhista tanításokkal és egy kis Besenyő Pista bácsival érkezik, de előtte lesz még előadás indiai filozófiáról Pajor Sándorral, az álmokról Nagy Nellivel és az amazonaszi létről is, Kiss Dalmával. Esténként pedig hazai és magyarországi DJ-k és vizuális művészek lazítják az egész napos táborozásban megfáradt testeket.

A július 15-e és 21-e között megvalósuló táborba heti- és napijegyek válthatóak az interneten és a helyszínen egyaránt. Hogy a táborozók idén is könnyebben eljuthassanak a völgybe, Dunaszerdahelyről július 15-én elindul a partivonat, amelyre szintén a www.gombaszog.sk/jegyek oldalon váltható jegy. A pontos menetrendet, jegyinformációkat és a tábor programját a hivatalos Facebook-oldalon és a www.gombaszog.sk honlapon találják az érdeklődők.


(gnyt)