Lájkolják a gyerekek a mai iskolát?
Az iskolai oktatás gyakorlatiassága és naprakészsége egy örökzöld téma. Az iskolai évkönyvek tanúsága szerint már a múlt század elején is aggódtak, hogy az akkori bencés (mai Selye) gimnáziumban a tananyag mennyire az életre nevel?
Ugyancsak örök vita, hogy mennyire szükséges nagy mennyiségű információt (lexikális tudást) a fejben tartani, és mennyire volna fontosabb inkább az alkalmazott tudás, a magabiztosság és a kreativitás fejlesztése. Sokan mutatnak rá arra a tényre, hogy az angolszász iskolarendszerekben jóval kevesebb tényt, képletet vagy verset tudnak a diákok, azonban egy állásinterjún mégis jobban „eladják” magukat, és a kreatívabb gondolkodásuk jobb problémamegoldást eredményez.
A tökéletes választ azonban nehéz megadni, mivel a kép egyáltalán nem csak fehér vagy fekete. A másik könyörtelenül nehezítő tényező az a tempó, ahogy a mai világ fejlődik. Egyes tudósok állítása szerint az aktuális tananyag 1-2 évtizedes lemaradásban van a mai, „digitális” kor követelményeitől. Nem kevés olyan szakmát tudnánk sorolni, amiben az iskolában nem lehet teljesen felkészülni, mivel már az iskolai évek időtartama alatt lecserélődik a szakma aktuális tartalma. Ami a módszereket illeti, a technikai eszközök olyan mértékben fejlődnek, hogy alapjaiban változtatják meg a világunkat. Másfél évtizede még egy fóliára írt szöveg kivetítése számított modernnek, manapság pedig mobil telefonon keresztül lehet megosztani tartalmat a digitális táblán.
Az új rendszerben megváltozik a tanár és diák szerepe egyaránt. A „Z generációs” (1995 után születettek) tanulók egészen más tulajdonságokkal rendelkeznek, mint elődjeik. Ők már anyanyelvi szinten beszélik a számítógépek nyelvét, ők már „digitális bennszülöttek”. A figyelmüket jóval rövidebb ideig lehet lekötni az ő pörgősebb világukban, mivel a gyors információhoz vannak szokva. Az azonnaliság világában élve ők nem járnak könyvtárba, nem vesznek hanglemezt, hanem pár perc alatt letöltik a világhálóról. Ami nincs a „neten” az nekik nem is létezik. A tanárok ugyancsak változni kényszerülnek, még ha ők nem is igazán akarnak. A tévedhetetlen tanár, aki a tudás közvetítője, már a múlté. A tanárnál jóval többet tud a már mobiltelefonon is elérhető internet, amin ráadásul a diák magabiztosabban mozog. Elmosódtak a határok a diákkor és felnőttkor között, természetessé vált az életen tartó tanulás. A hagyományos oktatási intézmények határai is eltűnnek, sokkal nyitottabb a tanulás.
Sopánkodhatunk afelett, hogy ez jó-e vagy sem, de alkalmazkodnunk kell az úthenger módjára érkező változásokhoz. Manapság inkább a hátrányait vesszük észre a digitális fejlődésnek az oktatásban – magukba zárkózó gyerekek, csalóka virtuális világ –, azonban számtalan előnyt is hangsúlyozhatunk. Ezek közé tartozhat a testre szabottabb oktatást (az oktatási programok személyre szabottabbak), a demokratikusabb jelleg (nem csak a gazdag család juthat el a legjobb oktatási anyagokhoz), az interaktivitás (nem csak passzív befogadó a diák, hanem maga irányítja a dolgok menetét). Ugyancsak ide sorolhatnánk a jobban elsajátított tudást is, mivel egy oktató program manapság 70-80 százalékos eredmény után enged a következő szintre, amíg egy iskolai négyes osztályzat csupán 20-30 százalékos tudást feltételez. Melyikre lehet jobban építeni?
Az ismert pszichológus, író, Vekerdy Tamás szerint ráadásul az egy ideologikusan elrontott iskolarendszer örökösei vagyunk, amelynek fő célkitűzése nem a gyerek fejlesztése, vagy a lehetőségeik kibontakozása. Ez az iskolarendszer nem öntudatos, autonóm, belső vezérlésű állampolgárokat akar nevelni, hanem külső parancsoknak jól engedelmeskedő alattvalókat. Szomorúan szögezi le, hogy a számítógépek megjelenése sem hozta meg a változást, mivel a tanárok bizonytalansága miatt a technikai eszközök hosszú ideig csak a fiókokban és a tanárikban porosodtak. Érdemes megnézni, hogy mennyi intézményben található már meg a digitális tábla, és milyen a kihasználtsága a mindennapokban.
Az oktatás villámgyors fejlődéséhez alkalmazkodni egy örök és nehéz probléma. Azt viszont kétségkívül leszögezhetjük, hogy az eredményes oktatás a jelen kor gazdaságának az egyik legfontosabb motorja, a sikeres közösségek egyik alapköve. Amennyiben versenyképesek szeretnénk maradni, érdemes ennek kapcsán nyílt vitát folytatnunk, az új digitális kor kihívásaihoz alkalmazkodni. Megtorpanhatunk a negatív tulajdonságok kritizálásánál, de akár az előnyökre építve léphetünk kettőt előre. Bőven van még mit tanulnunk. Egy életen át.
Keszegh Béla
