Kultúra 2017. 05. 24.

Lengyel önkéntesek is érkeztek, hogy biztonságosabbá tegyék a komáromi várat

A KKBK polgári társulás május 13-14-én nyilvános brigádot szervezett a komáromi erődben. A brigád célja az volt, hogy előkészítsék és biztonságosabbá tegyék a kulturális történelmi emlékhelyet a június 16-án kezdődő Basement Festival számára, amelynek köszönhetően két éjszakán át zenével és tánccal telnek meg a régi falak.

A brigádon komáromi, nyitrai sőt, lengyelországi diákok is részt vettek. Elsősorban olyan munkákat végeztek el, amellyel növelhetik a vár biztonságát nem csupán a fesztivál látogatói, hanem minden ide látogató turista számára. Az önkéntesek lekaszálták a füvet és megtisztították a terepet a gyomoktól; betemették a veszélyes gödröket, kátyúkat; összegyűjtötték a szemetet és az üvegdarabkákat. Az egyik legfontosabb munkaként elhordták az ott hagyott építkezési anyagokat, mint például betonvasakat, kábeleket, betondarabokat. Ezeket még az elmúlt rendszer katonái felejtették ott – kellemetlen nyomot hagyva maguk után, emlékül, hogyan is bántak ezzel a nagyszerű történelmi-kulturális emlékművel. Több helyen hiányoztak a csatornafedelek, másutt ott is volt gödör, ahol sosem volt kanális. Ezeket a vermeket be kellett fedni, illetve igyekeztek minimalizálni a veszélyforrást.

Az önkéntesek éppen befedik az egyik csatornát

„A legtöbb problémát sikerült kiküszöbölnünk – mondta el Matúš Kešiar, a brigád egyik szervezője. – Nagyon örülünk, és hálásak vagyunk mindazoknak, akik segítettek egy kicsit méltóbbá és biztonságosabbá tenni az erődünket. Jó munkát végeztünk.“

„Az, hogy az önkéntes májusi brigádba külföldi diákokat is sikerült bevonni, rámutat: ezt a helyet minden figyelem megilleti. A kezdeményezés célja az volt, hogy ráébresszük főként a helyi lakosokat, milyen különleges történelmi emlék mellett élnek. Hogy sikerült-e? Majd a jövő eldönti“ – fejtette ki Michal Halama, a KKBK polgári társulás egyik tagja.

Eligazításon

„A brigádon azért vettem részt, mert már három éve ott önkénteskedem, ahol csak lehet. Emellett már egy ideje ismerem a Basement „legénységét“. Felvillanyzott az ötlet, hogy ilyen különleges helyen szerveznek fesztivált. Az építmény fantasztikus, ráadásul még soha nem rendeztek ilyesmit a falai között“ – gondolja az önkéntes Jakub.

A Basement Festival-t a KKBK polgári társulás kezdeményezésére jön létre. A társulás különféle, nyitrai kulturális események sikeres szervezője. A fesztivál célja annak tudatosítása, hogy felelősséggel tartozunk ezért a csodálatos történelmi emlékű jövőjéért, és hogy pénzt gyűjtsön annak rekonstrukciójára.

Készül az ebéd az éhes brigádosok számára

A Basement elsősorban a drum&bass klubzene terjesztője, de nem áll messze tőle a hip-hop, a psytrance vagy a reggae sem. Ezt a zenei ízlést tükrözi a fesztivál fellépőinek kiválasztása is. A fő vonalat olyan nevek képviselik, mint a Drumsound Bassline & Smith feat. Youngman (UK), MC Fava (GER), Lenzman (NL), Magnetude (RU/UK), Medial Banana (SK), Chris.su & MC Fedora (HU), és még sokan mások. Emellett gazdag kísérő program várja a fesztivál látogatóit, többek közt lesz Graffiti Jam, DJ workshop, freeride BMX bemutató a Junkide crew-tól is.

Habár ez a Basement Festival első évfolyama, már most egyértelmű, hogy Szlovákiában egyedülálló rendezvényről van szó. Ne hagyja ki!

A jegyek a Basement Festival honlapján vásárolhatók