Város Dél-komárom 2018. 02. 06.

Márciusban ismét ingyenes szűrésre kerül sor

A március 9-i érszűkületi szűrésre ingyenesen lehet jelentkezni a háziorvosoknál. Az eddigi vizsgálatokon részt vett komáromiak majd egyötödénél volt valamilyen fokú érelmeszesedés. Szakemberek hangsúlyozzák: fontos, hogy időben észrevegyük az elváltozásokat – írja a komaromhirado.hu

A dél-komáromi városvezetés és a Selye János Kórház összefogásában még a tavaly előtti évben startolt el a Komáromi Érvédők program, aminek legfőbb célja a rizikócsoportba tartozó betegek kiszűrése. Egy alapítvány jóvoltából negyedévente a városba érkezik egy speciális műszer, mely fél óra alatt akár öt vizsgálatot is el tud végezni.

„Nagyon nagy az érdeklődés Komáromban a program iránt. Látszik, hogy a lakosság egyre jobban előtérbe helyezi a megelőzést. Főként azoknak a jelentkezését várjuk, akik magas vérnyomással küzdenek, rendszeresen dohányoznak, vagy korábban szívinfarktuson estek át” – mondta el a Helyi Híradóknak Kreft-Horváth Loránd háziorvos, alpolgármester, a program koordinátora.

Az eddig elvégzett vizsgálatok során a résztvevők 15-20%-ánál találtak valamilyen fokú érelmeszesedést.

„Sajnos hazánk élen jár Európában a végtag-amputációk tekintetében. Ezért is fontos, hogy időben észrevegyük az elváltozásokat. Ha időben észrevesszük, akkor a koleszterinszint és a vérnyomás beállításával, valamint értágító gyógyszerrel megelőzhető az érelzáródás kialakulása – emelte ki Kreft-Horváth Loránd.

A szűréseket Pusztai Ferenc főorvos bonyolítja le a dél-komáromi Selye János Kórház és Rendelőintézet Sebészeti Szakrendelőjében. A szűrés március 9-én 8 és 15 óra között zajlik. A vizsgálat ingyenes és teljesen fájdalommentes. A betegek a háziorvosokon keresztül jelentkezhetnek majd be a vizsgálatra.

(komaromhirado.hu)