Kultúra 2012. 01. 04.

Márciusban webtévét indít a Pons Danubii Csoportosulás

"Intenzív év áll mögöttünk" - mondta Bara Zoltán igazgató. Fotó: Bárány János

Az elmúlt évet értékelte, és idei terveit ismertette a Pons Danubii Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás szerdán Komáromban. „Intenzív év áll mögöttünk, és egy hasonlóan mozgalmas év lesz az idei is. Most kell belehúzni. A következő két évben már kisebb lesz a mozgástér” – mondta Bara Zoltán igazgató. Megtudtuk, hogy tavaly 10 európai uniós pályázatot készítettek. A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 3. számú pályázati felhívására benyújtott 3 projektjük közül 2 várólistás, a harmadik, az információval a határon át a Pons Danubii határtérségében pedig nyertes projekt lett.

Nagy érdeklődés kísérte a sajtótájékoztatót. Fotó: Bárány János

Ennek értelmében új regionális web-portált indítanak márciusban, amely 2 éves működése alatt 700 adást készít majd. A webtévé a www.ponsdanubii.eu weboldalon indul, és márciustól a csoportolás valamennyi városában közvetítik az ottani városi televíziók. 3 tagú stáb felállítását tervezik, az erre vonatkozó pályázatot már a napokban kiírják. Bara Zoltán igazgató szólt arról is, hogy a 3 előbb említett projekt mellett, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 4. pályázati felhívására 7 európai uniós pályázatot nyújtottak be turisztika, egészségügy, munkaerőpiac, kultúra, vízgazdálkodás, megújuló energia és kerékpárút témakörökben. Ezeket a pályázatokat az idén tavasszal értékelik ki az illetések döntéshozók. A Pons Danubii Csoportosuláét 2010 decemberében jegyezték be. Alapító tagjai Magyarországról: Komárom, Tata, Kisbér, Szlovákiából: Révkomárom, Gúta, Ógyalla. Azóta Oroszlány is csatlakozott. A Csoportosulás célja, hogy az Európai Unió társfinanszírozásában, területi együttműködésben megvalósításra kerülő programok végrehajtása révén, a Csoportosulás jogi személyiségének előnyeit kiaknázva, a meghatározott települések közigazgatási határain belül, lehetővé tegye és előmozdítsa a gazdasági és társadalmi kohézió elősegítését és megerősítését.

(báj)