Város 2016. 04. 13.

Még két hétig nyitva az út a toronyórához!

Szuri András, a Komáromi Református Egyházközség presbitere már egy ideje gondolkodott rajta, hogy kezébe veszi a templom toronyórájának megjavítását„Nagyon régóta váratott magára a feladat, mindig csak halogattuk. Mivel már két-három éve vagyok presbiter, így több a lehetőségem is arra, hogy ilyen teendőket felvállaljak.“ András a javítással kapcsolatban minden feladatot ellátott: a gyülekezet tagjai közül öt önkéntes, pár presbiter és teológus segítségével megvalósított munkálatok egy muzslai céggel – ők magát az óraszerkezetet szerelték össze – a festési munkálatok pedig egy komáromi céggel karöltve váltak teljessé. „A nagyjából 3000 eurós tételre a gyülekezet adományaiból egy vasárnapi perselypénzt áldoztunk, valamint a Kézről kézre elnevezésű rendezvényből befolyt összeget is erre fordítottuk.“ Egy ilyen projekttel kapcsolatban a presbitériumnak van joga és kompetenciája dönteni, így András készített egy tervezetet, amelyet a gyűlés szerencsére támogatott. „Jó egyháztagként igyekszem a jövőben is minél több hasznos tevékenységgel foglalkozni, így építve az összetartó egyházközösséget. Konkrét ötleteim már vannak, lehetőségeim is látszanak rá, úgyhogy meglátjuk mit hoz a jövő.“

A toronyóra csütörtökönként, 10:10-kor és 15:10-kor tekinthető meg 10-15 fős, egy órás turnusokban. Eddig körülbelül hetven ember élt ezzel a lehetőséggel. „A nagyjából 160 lépcsőfokból álló túrán legutóbb egy 82 éves bácsi is részt vett. A hatvan méteres magasságba a karzaton keresztül, a padlástéren át feljött, egészen az óraszerkezetig és az óralapokig.“ Egyelőre még újabb két héten keresztül lesz lehetőség megnézni a látványosságot. Amennyiben sikerül tovább javítani a nevezetesség színvonalát, a jövőben újra megnyitják a kaput – sőt, akár a turista attrakciók közé is bekerülhet.

Jelentkezni az alábbi elérhetőségen, Facebookon és személyesen a lelkészhivatalban lehet.

Telefon: 00421/35 77 02 689
Mobil: 00421/911 185 678
E-mail: reforkom@gmail.com

Milány Kincső
Fényképek: Komáromi Református Egyházközség Facebook oldala

toronyora7 toronyora6 toronyora5 toronyora4 toronyora3 toronyora2