Sport 2017. 12. 20.

Megalakulásának második évtizedét ünnepelte a Seishin Karate Klub

Ekecsen rendezte meg szokásos évzáróját a Seishin Karate Klub december 16-án, mely során az ekecsi klub 15 éves, és a Seishin Karate Klub megalakulásának 20 éves évfordulója is megünneplésre került. A rendezvény egy jubileumi edzéssel, és az Egység, Erő, Kitartás klubszlogennel zárult .

Este 6 órakor kezdődött az évzáró kiértékelés az ekecsi kultúrházban 120 fő részvételével, amiért külön köszönet illeti Varga Irénkét, aki mindig szívélyesen segíti a lebonyolítást. A rendezvényt Markovics János a klub vezetője nyitotta meg. Megköszönte mindazok segítségét, akik nélkül az egész éves programok nem jöhettek volna létre, így az önkormányzatoknak és a szülőknek, valamint Ekecs község polgármesterének, Polák Lászlónak egész éves támogatásáért.

Kiemelte az idei Európa bajnokság résztvevőit, Markovics Ádámot és Jakab Adrient, akik fáradhatatlanul végigcsinálták a versenyfelkészülést és kiválóan helyt álltak. Továbbá a többi válogatott versenyzőt, akik egész évben szintén méltóan képviselték a klubot: Hupián Kristínát, Cserepes Zoltánt és Trenčík Nikolast.

Ezt követően a klubvezetők is megköszönték Markovics János munkáját, és egy szamuráj karddal ajándékozták meg.

Díjazásra kerültek azok, akik a legtöbb aranyérmet gyűjtötték az év során. 

Gyerek.0 (kezdő) fiú: Forgács Armand (Ekel), Goda György  (Nemesócsa), Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely)

Gyerek 1 (kezdő) fiú: Borbély Barnabás  (Dunaszerdahely), Tanító Péter (Ekel), Farkas Kevin  (Dunaszerdahely)

Gyerek 1 női (kezdő) női: Nagy Rebeka (Dunaszerdahely), Holub Nikol (Keszegfalva)

Gyerek 2 (kezdő) fiú: Neuschwendtner Patrik (Dunaszerdahely), Szegfű Noel (Dunaszerdahely), Öllös Hunor (Dunaszerdahely)

 

 

Gyerek 2 (haladó fiú): Fekete Roland (Dunaszerdahely), Markovics Áron (Keszegfalva), Szelle Tamás, Czinege Erik (Dunaszerdahely)

Gyerek 2 (kezdő, haladó) lányok: Hausleitner Mercedes (Keszegfalva), Szilágyi Virág (Ekel), Chribik Mária (Ekel)

Serdülő (haladó): Nagy János  (Nemesócsa), Kurcsik Márk (Csallóközaranyos), Pulay Attila  (Csallóközaranyos)

Serdülő (kezdő): Hájas Kornél (Dunaszerdahely), Holub Dániel (Keszegfalva), Farkas Attila (Dunaszerdahely)

Serdülő (kezdő): Pasztorek Kinga (Keszegfalva), Laboda Réka (Keszegfalva), Almási Orsolya (Dunaszerdahely), Dorn Jacqueline (Nemesócsa)

Ifjúsági, és Junior (Haladók): Markovics Ádám  (Keszegfalva), Cserepes Zoltán (Nemesócsa), Trenčík Nikolas (Keszegfalva), Szabó András (Ekel)

Ifjúsági, és Junior (Haladók): Jakab Adrienn (Csallóközaranyos), Vígh Vivien (Ekecs)

Felnőtt versenyzők – full kontaktban: Hupian Kristína (Keszegfalva), és Kagyerják Tamás (Ekecs)

Külön díjazták azokat, akik 3 vagy több versenyen képviselték a klubjukat: Vígh Vivien (Ekecs) Cserepes Zoltán, Dorn Jacqueline, Goda György, Lévai Krisztián,Bognár Krisztián,Szabó Koloman, Nagy János, Nagy Kristóf, (Nemesócsa) Markovics Ádám, Trenčík Nikolas, Hupián Krisztina, Lovász Miklós, Markovics Áron, Holub Dániel, Holub Nikol, Hausleitner Mercedes, Laboda Réka, Pasztorek Kinga (Keszegfalva), Fekete Roland, Szelle Tamás, Takács Bence, Bíró Bendegúz, Tóth Fábián, Neuschwendtner PatrikCzinege Erik, Mészáros Erik, Borbély Barnabás, Öllös Hunor, Hájas Kornél, Almási Orsolya, Nagy Rebeka (Dunaszerdahely), Szabó Bálint, Szabó András, Németh Bence, Forgács Armand, Tanító Péter, Répás Máté, Szilágyi Virág, Chribik Mária (Ekel) Jakab Adrienn, Kurcsík Márk, Pulay Attila, Kovács Tamás Adrián, Jóba Jázon, Svetzová Barbora (Csallóközaranyos) Fekete Levente, Fekete Abigél, Szláviková Karin, Csikán Dominik, Csikán Ádám (Megyercs).

Kovács Mártika különdíját, amit minden évben a legszorgalmasabb diáknak ajánlanak fel, ezúttal Neuschwendtner Patrik kapta Dunaszerdahelyről.

Az év legharcosabb amazonja Jakab Adrienn lett Csallóközaranyosról. Adrienn már több éve kitartóan jár edzésekre és az idei versenyeket szépen zárta.

Az év szamurája Markovics Ádám lett Keszegfalváról, aki már 12 éve kitartóan jár edzésekre. Szinte az összes versenyt aranyéremmel zárta.  

Az egyesület összesen 67 arany, 41 ezüst és 67 bronzérmet gyűjtött.

Markovics János köszöni mindazok munkáját, akik nélkül nem működhetne az egyesület. A fent felsoroltak mellett a helyi Arany János alapiskola igazgatónőjének, Tóth Máriának, Sensei Wágner Vilmos mesternek, Vesely Mihálynak, és Badinka Katikának, mindazon segítőknek, akik egész évben jöttek, és önzetlenül segítettek (Karika Anett, Karika Rebeka, Bíró Beáta, Nagy Mária, Hájas Anita, Kovács Márta, Cserepes Veroni, Székelyhidi Ildikó, Nemes Aranka, Bertók István, Karika Lajos, Hájas Imre, Nagy Ferenc, Czinege László, Vigh Imre, Katona Marianna, Szabó Nelly, Szabó Viktória, Katona Zsolt, Fodor Tibor, Menző Hajnalka, Menző Lóránt)a Seishin Karate Klub edzőinek, klubvezetőinek, Hupian Kristínának, Kagyerják Tamásnak, Vigh Viviennek, Trenčík Nikolasnak, Markovics Ádámnak, Bíró Mihálynak, Bíró Balázsnak, Kocsis Lászlónak, továbbá a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet klubvezetőinek.

Képgaléria: