Kultúra 2015. 01. 16.

Meghirdették az idei Komáromi Napokat

Észak- és Dél-Komárom vezetői – Stubendek László, Keszegh Béla, Molnár Attila és Turi Balázs – január 15-én hivatalosan meghirdették a 2015-ös Komáromi Napokat, melyeket idén április 26-tól május 3-ig rendeznek majd meg a Duna-parti városokban. A szervezők elképzelése szerint egy folyamatosan fejlődő, fokozatosan bővülő, mindig újat mutató fesztivál a céljuk, hiszen az ilyen fesztiválnak a kulturális élménynyújtáson kívül gazdasági eredménye is van. Idén nem csak a komáromiakat, hanem a közeli és szélesebb régióban élőket is szeretnék a Duna-parti városokba csábítani.

Komárom városa 2015-ben jeles évfordulót is ünnepel, hiszen IV. Béla király 750 éve adományozott városi jogokat a településnek, és 270 éve Mária Terézia szabad királyi városi jogokkal ruházta fel Komáromot. „A terveink között szerepel, hogy elhozzuk a városba IV. Béla király adományozólevelének másolatát, és a jeles évfordulóhoz kötődő rendezvénysorozatot egész évre tervezzük” – mondta el a sajtótájékoztatón Stubendek László.

1-750

Komáromi Napok 2015

Új lendülettel, új arculattal és új kibővített csapattal vágnak neki a Komáromi Napok szervezésének idén. „Nagyon fontos szerepe lesz Keszegh Béla és Knirs Imre alpolgármesterek a szervezésben. Természetesen, az eddigi szervező Varga Anna, a VMK igazgatónője a város részéről a rendezvény főkoordinátora, az eddigi tapasztalatokat Weszelovszky Gábor főosztályvezető hozza. Hadd említsem meg az új csapatokat is, a SziaKomárom/AhojKomárno csapatát, valamint Orosz Őrs és Bauer Ildikó csapatát, akik új hangvételt és színt hoznak az idei, és remélhetőleg a jövőbeli Komáromi Napokra is.” – mutatta be a szervezőcsapatot Stubendek.

„A Komáromi Napok talán az egyik legteljesebb felvidéki magyar rendezvény, mely a 2000-es év környékén hibátlanul működött. Túl sok újat kitalálni itt nem kell, hiszen elég visszanyúlni a rendezvény fénykorához és visszahozni azokat az elemeket, amik akkor jól működtek. Ebben az egyik kulcsfontosságú momentum Dél- és Észak Komárom együttműködése, és az, hogy a Komáromi Napok ne csak ennek a két városnak, hanem a szélesebb régiónak szóljanak. Hiszem, hogy a régiót el lehet hozni Komáromba, csak megfelelő programra és népszerűsítésre van szükség, amit a Sziakomárom csapata vállalt fel. Megismerkedtünk a terveikkel és állíthatom, hogy a népszerűsítés az egyik kulcsfontosságú elem lesz, ami biztosan új színt és új lendületet fog vinni a rendezvénybe.” – tudtuk meg Orosz Őrstől. A programhoz és a program összeállításhoz Őrs elmondta, hogy nagyon fontos, hogy a Komáromi Napok magyar nyelvű programjai lehetőleg úgy legyenek összeválogatva, hogy a legszélesebb közönséget kiszolgálják. A hagyományos programok közül biztosan nem fog hiányozni az Öregvár Nap, mely a gyermekes családok körében mindig nagy sikernek örvendett. A Borok utcája egy másik olyan rendezvény, ami a régió egy vélt gazdasági motorja. A szervezők szeretnék meghívni a régió legjobb borászait és minden évben egy magyarországi vagy szlovákiai vendégrégiót.

 

Visszatér a Wake Up Nap!

A két évvel ezelőtti Komáromi Napok egyik legsikeresebb bulija a Wake Up Nap volt, mely csordultig megtöltötte a Klapka teret.  A tavalyi kihagyás után idén újra színesebbé teszik a fesztivál programját. Fontos megjegyezni, hogy a Kovács Gyuri és Doktorík Bandi vezette WakeUp csapat az összes programot ingyen és bérmentve biztosítja, pontosabban a sportcsarnokban zajlott buli bevételét forgatja bele egy kis városi kultúrába.

 

Új arculat, közös programfüzet

Elkészült a rendezvény új logójának tervezete, melynek véglegesítésére a munkacsoportok következő ülésén kerül sor.  A szervezők a rendezvényt egységes megjelenítéssel szeretnénk prezentálni. Hamarosan elindul a fesztivál új honlapja és facebook oldala is.

8-all-in

Stubendek László elmondta, hogy azok a közös programok, melyek az elmúlt 23 évben beváltak, azokat a szervezők erősíteni, valamint továbbfejleszteni szeretnék. Idén már 41. alkalommal szervezik meg a Komárno-Komárom nemzetközi futóversenyt, külön hangsúlyt fektetnek a közös ünnepi testület ülésre, melynek a helyszíne a Tiszti Pavilon lesz.

„Szakítva a nem éppen jó hagyományokkal, közös műsorfüzetet fogunk kiadni, természetesen a megfelelő időben, hogy mindenki számára elérhető legyen. A programokat összehangoljuk, mert nem szeretnénk azt, hogy egy-egy nagyobb fellépő egy időben álljon színpadra Észak- és Dél-Komáromban, egymás programjait igyekszünk összehangolni, hogy mindenki igényének megfelelően megtalálhassa a szórakozási lehetőséget. A munkacsoportok most már napi rendszerességgel fogják kidolgozni és egyeztetni a programot.” – tudtuk meg Keszegh Bélától, Komárom alpolgármesterétől.

A programfüzetbe az iskolák és a civil szervezetek március 15-ig jelezhetik a saját programjukat, mellyel eddig is minden évben szórakoztatták a közönséget. Sajnos, a szervezőknek a később beérkező programokat már nem lesz lehetőségük megjelentetni a füzetben. A tervek szerint a programfüzetet az összes komáromi időben, még a rendezvény előtt pár héttel megkapja a postaládájába.

-vaan-