Város 2015. 06. 25.

Megkezdődött a kaszárnya tetőszerkezetének átépítése

Hosszas közbeszerzési folyamat után megkezdődött a komáromi Újvár területén található óriási kaszárnyaépület tetőszerkezetének felújítása. A munkálatok összege meghaladja az 1,85 millió eurót.

Komárom városa a tavalyi évben nyújtotta be pályázatát, amelyben a kaszárnya tetőszerkezetének javítására kért támogatást, mintegy 2,5 millió eurót. 2014 szeptember 2-án született meg a döntés, miszerint a pályázatot támogatja az illetékes minisztérium. Ezt követően elindult a közbeszerzési folyamat, amely igen hosszúra nyúlt. Jogi és ügyviteli procedúrák után meg kellett ismételni a közbeszerzési pályázatot. Végül hét cég versengett a kivitelezésért, akik közül a komáromi DARTON Kft. lett a befutó, 1 854 144, 61 eurós (forgalmi adóval együtt) ajánlattal. A minisztériumi ellenőrzés után aláírták a szerződést.

A városi hivatal június 22-én adta át az építkezési területet a kivitelezőnek. A munkálatok végre megindulhattak. Elsőként a veszélyes hulladéknak minősülő azbeszttartalmú tetőfedő elemeket távolítják el a szakemberek, természetesen az ide vonatkozó biztonsági előírásoknek megfelelően. Amint befejeződik a bontási szakasz, megkezdődhetnek az ácsmunkák és a további tetőfedéssel kapcsolatos teendők.

A szerződésben még az eredeti, a korábbi közbeszerzésre vonatkozó határidő – augusztus vége – szerepel, ami azonban az elhúzódott közbeszerzési eljárás miatt nem reális határidő, így a városi hivatal kérni fogja a határidő módosítását. Az előtárgyalások alapján ez az időpont október végéig kitolható, de az év végéig mindenképp le kell zárni a projektet.

erod_tetojavitas_2 (Small)