Régió 2014. 04. 02.

Megkezdődött a Vág Gútánál lévő hídjának felújítása

Megkezdődött a Vág Gútánál lévő hídjának felújítása. A munkálatok elvégzését a Nyitra megyei önkormányzat felügyeli, amely mintegy háromszázezer eurót hagyott jóvá a rekonstrukcióra.

Az 1965-ben épült híd útburkolatának felújítása mellett szükség esetén a híd tartószerkezetét is megjavítják, új szigetelést kap, illetve a járdát is felújítják és a korlátokat is kicserélik.

Horváth Árpád polgármester elmondása alapján, a hídon lévő mintegy tizenkét világítótestet is korszerűsítenék, hogy ha már felújítják, ez is szebb köntöst kapjon. Erre a városi költségvetésben kíván pénzügyi eszközöket találni.

„Megoldhatnánk, hogy csupán a lámpákban kicseréljük az izzókat, azonban ha már egyszer felújítás folyik, akkor egy látványosabb lámpatestek kihelyezésével széppé tennénk a hidat.” – mondta a polgármester.

A 255 méter hosszú és tíz méter széles híd felújítása előreláthatóan három hónapot vesz igénybe.

gúta híd 1

(forrás: villagutta.sk, fotó: Karasz Viktor)