Város 2016. 04. 14.

Megújul a régi Poliklinika épülete?

„Ha a város vezetése sikerrel jár, hamarosan egy multifunkciós, jövőbe mutató, fiatalokkal teli épületünk lehet a város szívében.” 

Az utóbbi hónapokban sorozatos szakmai egyeztetések zajlanak a város vezetése valamint helyi és magyarországi műemlékfelújítási szakemberek között. A volt poliklinika épületének renoválásáról, és a felújítás finanszírozási lehetőségeiről tárgyalnak. Vajon a város vezetésének milyen tervei vannak a már szó szerint katasztrofális állapotban lévő, gyönyörű épülettel kapcsolatban? Kérdéseinkre az épület „felelőse”, Knirs Imre alpolgármester válaszolt.

Jelenleg még tart a katasztrófa állapot

„Az épület sajnos olyan állapotba került, hogy fél éve ki kellett hirdetnünk a katasztrófa állapotot – mondja Knirs Imre – Sokan ugyanis bejártak nézelődni, fényképezni, negatív híreket terjeszteni. Talán még ez utóbbi ellen se lenne kifogásom, azonban nem engedhető meg, hogy bárkinek a fejére essen egy gerenda, mert már sajnos itt tartunk.” Hogy az épület hogyan került ilyen állapotba, nagyjából ismert a komáromiak előtt. „Volt idő, hogy be se tudtunk jutni ide, egyszerűen nem engedtek be. Már az előző ciklusban – akkor még képviselőként – sokat foglalkoztam azzal a kérdéssel, mit lehetne tenni ezzel az építménnyel. Amikor alpolgármester lettem, nagyjából kész elképzeléseim voltak.”

Csémy Olivér építészt már egy éve megbízták a projekttel

„Tulajdonképpen azonnal felkértem Csémy Olivér komáromi építészt, akinek nevéhez már több jól sikerült épület, illetve rekonstrukció fűződik (pl. a Tiszti pavilon szabadtéri színpada, vagy a Millenium üzletház Dél-Komáromban – a szerk. megj.), hogy kezdje meg az állapot- és állagfelmérését, valamint készítse el a felújítás terveit, természetesen a költségvetéssel együtt.” Csémy Olivér tervei azóta már elkészültek. Nézzük, milyen újdonságok lesznek a volt Poliklinika épületében?

Csémy Olivér látványterve
Csémy Olivér látványterve – felülnézet
A tervek szerint ilyen lesz a Poliklinika épülete

„Igen okos és szép látványterv született – véleményezi Knirs Imre Csémy munkáját. – A terv gyakorlatias, a kor szellemének megfelelő. A lehető legmodernebb megoldásokat alkalmaznák a rekonstrukció során, azonban az objektum történelmi jellege nem változna. Ráadásul bizonyos szintű variálhatóságot is belekalkuláltak. A felújítás után a volt Poliklinka egy világos, multifunkciós épület lenne: helyt kapnának benne irodák, étterem (ahová hétköznapokon többek közt a városháza alkalmazottai ebédelhetnének, de meg lehetne hívni rangos vendégeket, illetve nagyobb rendezvényeket is kiszolgálna), valamint egy modern konferencia terem, amely 600 fő befogadására lenne alkalmas. Ez utóbbi érdekessége lenne, hogy mobil falakkal látnák el, annak érdekében, hogy a kisebb létszámú rendezvények esetén se legyen „üres”. Akkor is kellemesen érezze magát benne az ember, ha mondjuk csak 20-30-an vesznek részt egy-egy előadáson. Ebben a teremben természetesen lehetne esküvőket, bálokat is tartani – immár a konyha is rendelkezésre állna.”

Csémy Olivér látványterve
Csémy Olivér látványterve – kivilágítás
Oktatás is folyna az épületben

Ahogy Knirs urat hallgatom, felmerül bennem: szép ez terv, azonban még mindig van némi hiányérzetem. Az épület ugyanis hatalmas… A fent felsoroltak ellenére félig üresen állna. Vajon milyenek az erre vonatkozó elképzelések? „Nagyon fontos, hogy az épület önfenntartó legyen, azaz teljes kihasználtsággal működjön – feleli kérdésemre. – Természetesen vannak ötleteink. Azonban fontos tudatosítani: még csak a folyamat elején járunk, az elképzeléseink, terveink még alakulhatnak, a realitás mentén. Szerettük volna, ha ide jön az egyetem vezetősége – sajnos, az ajánlatunkat egyelőre visszautasították. Ugyanakkor úgy érzem, az a kérdés, hogy vissza tud-e térni a régi pezsgés a Klapka térre és a belvárosba, ezen az épületen múlik. És a kulcs a fiatalság idecsábítása… Valamilyen iskola, oktatás kéne ide. Jelenleg az tűnik a legjobb ötletnek, hogy turizmussal kapcsolatos közép- vagy felsőoktatás működjön az épületben. Ez a régió számára is létfontosságú lenne – ugyanis hiába sok errefelé a látnivaló, ha nincsenek megfelelő szakembereink. Amennyiben ez sikerülne, igazán hasznos, és jövőbe mutató dolog töltené ki Komárom szívét.

Bura Viktor, Dr. Virágh Zsolt (fehér sisakban), Csémy Olivér és Knirs Imre a volt Poliklinika épületében.
Bura Viktor, Dr. Virágh Zsolt (fehér sisakban), Csémy Olivér és Knirs Imre a volt Poliklinika épületében.
Anyagi források

Most már csak az a kérdés, hogy mindezt miből lehet megvalósítani? Hiszen minden komáromi tudja, hogy néhány éve már eladták volna az épületet – azonban a felújítás költségei olyan elképesztően magas összegre rúgnának, hogy nem akadt rá vevő… Akkor honnan kerít rá a város pénzt? „Csémy Olivér terveit minden olyan, szlovák és magyar kormányhivatalba elküldtük, ahonnan segítséget remélhetünk. Folyamatosan tárgyalunk mindenkivel, akivel csak lehet. Egyelőre Magyarország bizonyult rugalmasabbnak, ők egyrészt felelősséget éreznek az épületért, másrészt pályázhatnánk rá úgy is, mint határon átnyúló projekt. Ebben az esetben az épület mindkét városrész igényeit kiszolgálná. Ennek érdekében járt városunkban március végén Dr. Virágh Zsolt, a magyar kormányhivatal alá tartozó Kastély kft. vezetője. Az ő felügyelete alá tartoznak a kiemelt történelmi vonatkozású épületek. A magyar kormány részéről már elkészült egy költségvetés is. Ezek szerint 1,4-1,6 milliárd forintra lenne szükség a felújításokhoz. A mi számításaink majdnem pontosan egyeznek ezzel: mi 1,5 milliárd forintot (azaz 5 millió eurót) számoltunk. A tárgyalások jó irányba haladnak, bízok benne, hogy sikerül megszerezni ezt az összeget.

"Nemrég fogadtuk Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét."
„Nemrég fogadtuk Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét.”

Dr. Virágh Zsolton kívül nemrég fogadtuk Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét is – vele arról tárgyaltunk, milyen oktatást lenne a legcélszerűbb ide hozni. Fontos hangsúlyozni: az anyagi források megszerzése jelen pillanatban azon múlik, sikerül-e valamilyen okos funkcióval – valószínűleg oktatással – megtölteni az épületet. Amennyiben sikerrel járunk, hamarosan egy multifunkciós, jövőbe mutató, fiatalokkal teli épületünk lehet a város szívében. Egy olyan központ, amelyre mindkét Komárom büszkén tekint és amelyet a magáénak érez. Ennek érdekében hetente-két hetente folynak a tárgyalások.”

Hübschné Dráfi Anikó

Helyreigazítás: Knirs Imre az előző ciklusban nem képviselőként, hanem az idegenforgalmi bizottság tagjaként foglalkozott a volt Poliklinika kérdésével. A tévedésért elnézést kérünk olvasóinktól.