Régió 2016. 12. 12.

Megújult a szauna világ – Brigetio Gyógyfürdő

2016. december 9-i átadóval a Brigetio Gyógyfürdő szauna világának három fázisú felújítási munkálatainak végéhez értünk. Vendégeink december 10-től vehetik birtokukba a teljesen megújult szauna világot.

A folyamat még 2014-ben kezdődött: akkor az első körben került kialakításra a szauna-kert, benne a rönkszaunával. A kertben dézsás merülő, vödrös zuhany, valamint egy napozótér teszi teljessé a szaunázás élményét. Itt is a természetes anyagok – a fa, a kő és a cserép – használatát tartottuk szem előtt.

dscn3720

A második fázisban, 2015-ben a belső tér egy része újult meg: a már meglévő szaunát építettük át, a korábbi raktárból sószoba lett, megújultak a vizesblokkok és gőzkabinnal is bővültünk.

Az hogy Brigetioban már 1700 éve is fontos szerephez jutott a fürdő, a régészeti feltárások is bizonyítják. Fürdőnk nemcsak nevében kíván megemlékezni erről a tényről, hanem egyéb módon is szeretnénk jelezni tiszteletünket az ókori elődök előtt. Ahogy már a rönkszaunát övező kertnél is, úgy a megújult belső tér is hangulatában Komárom történelmi múltjának eme fontos korszakát idézi meg.

dscn3723

A befejező fázisban került felújításra a harmadik szaunánk is, megújultak a zuhanyzók, a csobbanó medence, valamint kialakításra került egy Kneipp taposó is.

A beruházás mindhárom fázisát saját forrásból valósítottuk meg. Büszkeséggel tölt el minket az is, hogy az átépítést saját munkatársaink valósították meg.

Közben nemcsak a felújítási munkálatokra koncentráltunk, hanem vendégeink igényeit is szem előtt tartva az eddigi egy helyett, két éjszakai fürdőzést tartunk havonta.

dscn3724

Visszatérő szaunázók jönnek többek között Észak-Komáromból, Budapestről, Székesfehérvárról, Mórról, de szauna világunk nemcsak a közvetlen környezetünkből vonz sok vendéget. A heti három alkalommal tartott szauna szeánszok pedig szintén nagyon népszerűek.

A teljesen megújult szauna világot december 10-től bárki kipróbálhatja, szombaton a nyitás napján, 20.30 órától éjfélig éjszakai fürdőzéssel ünnepel a komáromi Brigetio Gyógyfürdő. A szauna mesterek öt szauna szeánsszal készülnek. A vendégek kipróbálhatják a külső és belső gyógymedencéket, úszó- és tanmedencét és a szauna világot is, valamint 22 órától Bruti Stand-up humorista szórakoztatja vendégeinket.

dscn3725

Szaunáink:

  • Maximus Laconium Plus rönkszaunánk (90-100 °C) óránként többször, több fajta illóolajjal locsolunk.
  • Valentinianus Laconium Plus (90-100°C) szaunánkat mentol-kristállyal illatosítjuk: légúti megbetegedések tünetei csökkentésére, bőrgyulladásra, idegrendszeri panaszok, mint stressz, fejfájás oldására izomfájdalmak csökkentésére is alkalmas. Izzasztó, tisztító, méregtelenítő hatású.
  • Traianus Laconium Plus (80-90 °C) szaunánkban citromolajos felöntéseket alkalmazunk: légúti panaszok tüneteinek enyhítésére, bőrgyulladásra, hajhullásra, emésztési és idegrendszeri problémák enyhítésére, reuma és klimax okozta panaszok csökkentésére alkalmas. Gyulladáscsökkentő, tisztító és méregtelenítő hatású.
  • Infra szauna
    Infraszaunával is rendelkezünk, ami ugyanolyan jó hatásfokkal, de alacsonyabb hőmérsékleten fejti ki jótékony hatását.
  • Caracalla Caldarium
    A gőzkabinban lényegesen alacsonyabb a hőmérséklet (50 °C ), mint a finn szaunában, így a melegre érzékenyebbek is használhatják. Itt az izzadást a magas páratartalom váltja ki. Használatakor oldódik a feszültség és a stressz.
  • SzaunaSzeánsz®ok
    Heti három alkalommal (kedd-csütörtök-szombat vagy kedd, csütörtök-vasárnap) SzaunaSzeánsz®okat tartunk (a nyári időszakban a szeánszok szünetelnek). Mindemellett az éjszakai fürdőzések alkalmával is készülünk szeánszokkal.
    A szeánszok alkalmával a szaunamester egy különleges légkör kialakításán fáradozik, hogy a vendég testben és lélekben is felüdülhessen. A különböző illatú felöntések eltérő hatással vannak a szervezetünkre.

dscn3726 dscn3728 dscn3729 dscn3736 dscn3740 dscn3741 dscn3745 dscn3750 dscn3752 dscn3754 dscn3757 dscn3760 dscn3761 dscn3767 dscn3769 dscn3776 dscn3780