Régió 2012. 08. 23.

Motorozz biztonságosan!

Motorozz biztonságosan a mottója annak a vezetéstechnikai tréningnek, amely 2012. augusztus 25-én(szombaton), 9 órától kerul megrendezésre Izsán a Duna-parti betonterületen. A motorkerékpáros különleges típusa a közlekedésben résztvevőknek: aki vasat vásárolt, egyben életstílust is vett.

A motorozás ma is a gondtalanságot, a szabadságot jelképezi, ezért a motorosok eleve „lazábban” értelmezik az előírásokat.

A szabályok ismerete minden közlekedő számára alapvető követelmény, a forgalomban  bekövetkezett balesetek számának csökkentése érdekében nem elsősorban a közlekedési szabályok tudását kell növelni.

Azt, hogy milyen manőverrel kerülhető el egy kritikus közlekedési helyzet, hogyan lehet és kell vészfékezni motorkerékpárral, hogyan csökkenthető kanyarban az eltúlzott sebesség, pusztán-elméletben nem tanítható meg. Ezt gyakorolni kell, mégpedig hozzáértő oktatók segítségével, iránymutatásával és felügyeletével addig, amíg a szükséges manővereket a motoros gondolkodás nélkül, azonnal és biztonságosan nem képes végrehajtani.

Ilyen képzés hiányában a motorkerékpáros csak jó szerencséjében bízva, s esetleg igen hosszú idő alatt jut olyan gyakorlat birtokába, mellyel valóban képes uralni motorkerékpárját. Eközben sokszor kerül veszélyhelyzetbe, és nagy az esély arra, hogy – e gyakorlat hiányában – nem tudja elkerülni a balesetet.

Az oktatók képzettségük, és szakmai tapasztalataik alapján általános és különleges motorkerékpár-vezetési ismereteket egyaránt képesek bemutatni és oktatni a képzésen részt vevő motorosoknak.

Az esemény fészbuk-oldala itt érhető el:

 http://www.facebook.com/events/340725756012810/?ref=ts