Sport 2016. 11. 23.

Négy pontot szerzett a hétvégén a komáromi röplabdacsapat

A komáromi férfi röplabdacsapat négy pontot szerzett a hétvége két mérkőzésén az Extraligában. Bár könnyen akár hat is lehetett volna, szombaton Felsővízköz csapata ellen végül vereség lett a vége, amit a vasárnapi hazai győzelem követett a trencséniek ellen.

A hétvége első összecsapása nagyon jól indult. Stefanovičék már két szettet is megnyertek és közel voltak a győzelemhez, de elkezdtek hibázni, a hazaiak pedig összeszedték magukat és fordítani tudtak. A 3-2-es vereség így csupán egy pontot jelentett Daniel Oravec csapatának. „2-0-ig minden rendben ment. A harmadik szettben újra előnybe kerültünk és itt lefagytunk. A játékosok elkezdtek hibázni, amit nem tudtunk megállítani. A hazaiak változtattak a felállásukon, mi pedig nem tudtunk reagálni. A kulcsjátékosaink nem azt hozták, amit elvárunk tőlük. Ezt a meccset nem elvesztettük, ezt odaajándékoztuk Felsővízköznek” – értékelt a mérkőzés után a csalódott mester.

TJ Slávia Svidník – VK Spartak UJS Komárno 3-2 (19-25, 22-25, 25-22, 25-23, 15-11)
Felsővízköz: Skasko 18, J. Hriňák 9, Ščerba 9, Majcher 8, Gera 5, Ciupa 14, libero Paňko (Žák, Holinga 5). Vezetőedző: P. Tholt.

Komárom: Kazmierczak 10, Stefanovič 1, Hrušík 14, Hukel 5, Ilič 20, Perovič 16, liberók Pápai és Tokár (Halanda, Demčák 4, Podstupka 2, Sťahuliak). Vezetőedző: D. Oravec.

img_7710

A vasárnapi mérkőzés kiegyenlítetten kezdődött. Már-már úgy tűnt a hazaiak 22-20-nál meglógnak és behúzzák az első játszmát, de végül nem így lett. A trencséniek összeszedték magukat és egy sokat vitatott ítélet végül fordulópontot jelentett. A vendégek kihasználták a lehetőséget és 26-24-re megnyerték a szettet. Bár a folytatásban is érződött helyenként a feszültség a hazai játékosokon a második játékrész már könnyed Duna-parti sikert hozott. A fiatal vendégek mindent megpróbáltak, de a komáromi egyetemi csapat már nem akart újra pontokat veszteni. Halanda vezetésével újabb két sikeres játszma következett, ami elég volt a három pont megszerzéséhez.
„A tegnapi mérkőzés után kicsit nehezebben melegedtünk be. A második szettől viszont mi domináltunk és megérdemelten nyertünk” – értékelt már jobb hangulatban Oravec.

A vendégek mestere viszont nem lehetett elégedett. „A hazai csapat idegesen játszott, talán ennek is volt köszönhető, hogy megnyertük az első játszmát. Mi sem voltunk azonban teljesen nyugodtak, így Komárom végül elkezdte játszani, amit tud és megnyerte a mérkőzést” – mondta el a mérkőzés után Peter Kalný, a COP vezetőedzője.

VK Spartak UJS Komárno – COP Trenčín 3:1 (24-26, 25-11, 25-21, 25-17)
Komárom: Demčák 3, Podstupka 5, Halanda 18, M. Hukel 8, Ilič 5, Perovič 12, liberók Pápai és Tokár (Sťahuliak 8, Hrušík). Vezetőedző: D. Oravec.

Trencsén: Goč 1, Firkaľ 20, Horváth 6, Jurík 9, Kozák 4, Kováč 5, liberók Kurej és Kyšeľa (J. Petráš, Barták 2, Kyjanica 1). Vezetőedző: P. Kalný.

A héten újabb két mérkőzés vár a Spartakra. Először csütörtökön, egy előrehozott mérkőzésen Miavába látogatnak Hrušíkék. A tabella hatodik helyén álló csapat ellen sem vár könnyű mérkőzés majd a játékosokra. Csak úgy, mint vasárnap, amikor 17 órakor a légiósokkal teletűzdelt Privigye érkezik a komáromi sportcsarnokba. A privigyeiek a negyedik fordulóban hazai pályán 3-0-ra győzték le Komáromot, így lesz miért visszavágniuk Iličéknek. A jó mérkőzés garantált, de a szurkolókra is szüksége lesz az egyetemi csapatnak, hogy revansot vegyen a korábbi vereségért.

Elek Zoltán
VK Spartak UJS Komárno
Marketing és kommunikációs asszisztens