Blog 2012. 12. 22.

Nem jött el a világvége

Természetesen tegnap nem jött el a világvége, így új edzőtermi bérletet is kell vennem. Pedig sok szempontból jó lenne, ha ez a világ véget érne. Például: karácsonyra nem behajtót küldenének egymásra az emberek, mert nem a pénz uralna mindent (és a kilátástalan helyzet miatt a körbetartozások is megszűnnének).

Üdvös lenne, ha az olyan szavak, mint a becsület, hűség, bajtársiasság visszanyernék valós jelentésüket és tartalmukat. Ha az árulók a pokol legmélyebb bugyrába kerülnének újra, ahelyett, hogy most erényt és előnyt kovácsolhatnak a szégyenletes árulásaikból. Ha azok uralkodnának, akik uralkodásra születtek. Ha a férfiak újra férfiak lennének, a nők pedig nők. Ha az emberek ismét a vérüket adnák azért a földért, amit Isten kijelölt számukra. Ha nem az individuum lenne mindenek felett, ha a többség számára ismét többet érne a család, a közösség, a nemzet, a szülőföld ahová tartozunk, mint az egyén, ezért nem is hagyná el soha a felsoroltakat. Ha nem vágná el habozás nélkül pillanatnyi előnyökért a gyökereit a többség néhány júdás ezüstért. Ha jól helyezkedő politikusbűnözők haveri nagybirtokai helyett ismét azoké lenne a föld, akik megművelik. Ha nem a nemzetközi nagykereskedők húznák a legnagyobb hasznot emberek millióinak munkájából. Ha a fegyverek ismét azok kezében lennének, akik megvédik a hazát, s nem az elnyomóink kezében, mert jobb korokban csak a rabszolgáknak nem lehetett fegyvere. Ma rabszolgákká tesznek minket.

Így – bár a világvége pusztán egy volt a sok médiahack közül – azért nem bánnám, ha egy új és jobb világ kezdődne hamarosan!

(tl)