Sport 2015. 05. 25.

Nemzetközi lövészverseny a polgármester vándorserlegéért

18. alkalommal rendezték meg a városi és községi rendőrségek nemzetközi lövészversenyét május 22-én, pénteken. A győztes a komáromi polgármester vándorserlegét kapta jutalmul.

Borult, esős időben a komáromi került sor a versenyre ROYAL Sportlövő-klub lőterén, a IV.-es Bástyában. A versenyre három ország 17 csapata nevezett be, a szlovák csapatok mellett tiszteletüket tették a csehországi, valamint a magyar kollégák is. A 68 versenyző közül heten a szebbik nemet képviselték, ők külön díjazásban részesültek. Évről évre egyre több hölgy képviselteti magát, s ezzel is bizonyítva, hogy ők is méltók erre a feladatra. A verseny két részből tevődött össze. Mindkét esetben a 25 m-re felállított céltábla minél pontosabb eltalálása volt a cél. Az első szakaszban a versenyzőknek célzott lövéseket kellett leadni az álló lőlapra, előbb három próbalövést, utána pedig tíz értékelendőt. Ez után következett a nehezebb, második rész, melyben a lőlap mozgásban volt, és a versenyzőknek csak 3 másodperc szolgált arra, hogy a lőlapot minél pontosabban eltalálják. Erre összesen tízszer volt módjuk. A két részben elért eredmények összegzése után került sor a győztesek kihirdetésére. A nap folyamán összesen 1564 lövés leadására került sor. A legjobbaknak a díjakat Stubendek László, Komárom város polgármestere, Knirs Imre alpolgármester, valamint a komáromi Városi rendőrség parancsnoka, Rozsnyó Lajos adta át.

A 18.-ik városi és községi rendőrségek nemzetközi lövészversenyének eredményei:

Egyéni – nők
1. Jana Bielická Prievidza 115 p.
2. Janka Húsková Martin 113 p.
3. Lucia Repková Trenčín 113 p.
4. Tereza Dobrovoľná Kralupy 105 p.
5. Zuzana Jonášová Martin 56 p.

Egyéni – férfiak :
1. Andrej Kriska Martin 172 p.
2. Karol Zsapka Komárno 166 p.
3. Pavol Šmelko Prievidza 161 p.
4. Stanislav Hankoščák Hlohovec 161 p.
5. Marián Hrabaj Prievidza 156 p.

9. Attila Németh Komárno 153 p.
19. Ernest Ujj Komárno 131 p.
22. Miroslav Kratochvíl, Ing. Komárno 123 p.

Csapatok:
1. MsP Prievidza 602 p. + a polgármester vándorserlege
2. MsP Komárno 573 p. (Zsapka,Németh,Ujj,Kratochvíl)
3. MsP Nitra 534 p.
4. MsP Pezinok 522 p.
5. MsP Hlohovec 509 b.