vasárnap, december 16. - Etelka, Aletta (hu) - Albína (sk) 1 EUR = 324 HUF -2 °C
Mix

November 19-én Komáromba látogat Lippai Marianna, hogy ÉLETKEdv-vel töltse meg közönségét

Az írónőként, bloggerként és motivátorként is ismert Lippai Marianna előadás-sorozatának következő állomásaként Komáromba látogat el november 19-én, hogy élettapasztalatain keresztül vezesse a hallgatóságot egy boldog élet útjára.

Lippai Mariannát az élet komoly megpróbáltatás elé állította évekkel ezelőtt, hiszen szembe kellett néznie a legnagyobb tragédiával, amit csak egy anya átélhet. Nyolc évvel ezelőtt ugyanis elveszítette 13 éves lányát, Dominikát. A kislánynál 2002-ben diagnosztizáltak egy sem idehaza, sem külföldön nem gyógyítható genetikai betegséget. Ezt követően pedig egy csapásra megváltozott az egész család élete. Annak ellenére, hogy a kislány állapota szinte napról napra folyamatosan romlott, közös pillanataikat mégis a szeretet járta át és ajándékként éltek meg a minden egyes napot, hiszen tudták, hamarosan végleg el kell búcsúzni.

Amikor 2010-ben, 13 éves korában Dominika végleg elment, Marianna az előző évek szeretetét használta arra, hogy talpon tudjon maradni. Elindította blogját, mely kislánya után az ÉLETKEdv nevet kapta, 2013 óta pedig motivációs előadásaival saját élettapasztalatain keresztül lelkesíti és segíti hallgatóit egy boldog élet felé.

Fotó: ÉLETKEdv Facebook oldal

“Azt követően, hogy Dominika »előrement«, fontosnak tartottam, hogy átadjam magamat a gyásznak. Nagyjából két év telt el így, majd igyekeztem tudatosan boldogságot vinni a mindennapjaimba. Persze ez egy hosszú folyamat volt, nem ment egyik pillanatról a másikra. Akaraterő és hatalmas fegyelem kellett hozzá. Tudatosítottam, hogy nekem még dolgom van ezen a világon, ami csak úgy mehet, ha leteszem a gyászt. Ezután egyre könnyebben engedtem meg magamnak egy mosolyt és örültem minden egyes napnak” – mondta egy korábbi interjújában a kekesonline.hu-nak Lippai Marianna.

Az írónő pedig ezt a mentalitást igyekszik átadni hallgatóinak az előadásai során.

“Próbálok minden pillanatra ajándékként tekinteni és örülni a legapróbb dolgoknak is. Hálás vagyok, ha van 10 percem meginni egy finom kávét, vagy ha beszélgethetek egy jót a barátaimmal. Sajnos azonban sokan egész életükben a csodára, a nagy boldogságra várnak ahelyett, hogy örülnének egy ölelésnek, vagy a szeretteikkel töltött időnek. Olykor hajlamosak vagyunk elmenni a boldogság mellett, pedig ha megtanulnánk látni is a szemünkkel, nem csak nézni, rádöbbenhetnénk, hogy megannyi boldogságforrás vesz minket körbe” – tette hozzá a blogger a portál kérdésére.

November 19-én 19 órától mindenkit sok szeretettel vár Lippai Marianna egy érzelmekkel teli, pozitív és motiváló estre a komáromi Városi Művelődési Központba.

Jegyárak: elővételben 6 €; helyszínen 7 €

A jegyek korlátozott számban még kaphatók a VMK jegypénztárában és a TOMTEL szaküzletben.

Az esemény megtalálható a Facebook-on is.

Gyere és gazdagodj egy löket pozitív gondolattal!

(Interjúrészlet: kekesonline.hu cikke nyomán)

FEL