Város 2016. 11. 10.

November végéig még büntetés nélkül rendezhetjük az elmaradt kommunális illetéket

 

A Komáromi Városi Hivatal ezekben a napokban befejezte – a végrehajtóhoz való elküldés előtt, – a 2013, 2014 és 2015-ös évi elmaradt kommunális illeték befizetésére felszólító felhívását – írja a Komáromi Lapok

Több mint 5500 polgárnak szólnak a levelek, azoknak, akik nem fizették be az illetékeket. Emiatt több mint 500 ezer euró hiányzik a városi kasszából. A városi hivatal ily módon figyelmezteti adósságukra a lakosokat, még azelőtt, hogy a végrehajtón keresztül a bírósághoz fordulna és végrehajtók segítségével hajtaná be az elmaradásokat – nyilatkozta Bohumír Kóňa, a hivatal gazdasági főosztályának vezetője:

– Ez a felhívás, figyelmeztetés, a jószándék megnyilvánulása a városi hivatal részéről, hiszen ezt egyetlen törvény sem írja elő. A hivatalnak törvényből adódóan kell behajtania az elmaradásokat, ez tehát kötelessége. Ha nem így lenne, akkor a kommunális hulladékkal kapcsolatos anyagi terheket a városnak kéne kifizetnie a nem fizetők helyett, vagy pedig az illeték összegének az emelésére kényszerülne. Ezért szólítjuk fel a lakosokat, hogy saját érdekükben működjenek együtt a városi hivatallal s mielőbb reagáljanak a felhívására, melyet a hivatal munkatársai személyesen kézbesítettek. Ha valaki nem vette át a felhívást, ismételten elküldtük neki postán. Tudni kell, hogy a hivatal arra a címre juttatja el a levelet, amely cím a hivatalos nyilvántartásban szerepel, a törvénnyel összhangban. Mihamarabb el kell jönni a hivatal adó-és illetékügyi osztályára, amely a Tiszti pavilon első emeletén működik, a 18-as ajtót kell keresni.

Készpénzben vagy bankkártyával is lehetséges a befizetés, de mód nyílik a részletfizetésre is, s ezzel el lehet kerülni a végrehajtást. Fontos információ az is, hogy a várossal történt megállapodás után a polgár csak azt az összeget fizeti ki, mellyel tartozik. Amennyiben az idei év november végéig nem teszi meg, számolnia kel azzal, hogy a végrehajtó útján történő behajtás drága lesz, mivel a végrehajtók 100 és 200 euró közti költségeket számítanak fel. Innen már nincs visszaút, csak befizetni – az illetéknek akár csak egy kis részét is – s a pénz a város számlájára kerül, a végrehajtónak szánt nagy összeggel is, amely összeghez azonban a városnak már nincsen köze.

forrás: Komáromi Lapok