Város 2018. 02. 09.

Nyártól már KOMBI-val is közlekedhetünk a városban

Nyártól már Észak- és Dél-Komárom lakossága is élhet a közösségi kerékpáros kölcsönző rendszer adta lehetőségeket. A két város összesen négy kölcsönzővel gyarapodik majd, melyek a KOMBI, azaz a Komárom Bike nevet kapják majd. 

A Pons Danubii EGTC nyertes pályázatának köszönhetőn több, mint 900 ezer euróból (közel 300 millió forint) két-két kerékpárkölcsönző állomás épül Észak-, illetve Dél-Komáromban. Emellett a térség további településein, így Tatán és Érsekújváron is épül két kölcsönző, Kisbér, Oroszlány, Gúta, Ógyalla és Naszvad pedig egy-egy ilyen ponttal gyarapodik – írja a komaromhirado.hu.

„Minden kölcsönző ponton 16-16 dokkoló állomás lesz. A projekt során 95 hagyományos és 35 elektromos kerékpárt vásárolnak, amelyeket arányosan osztanak szét a dokkoló állomások között. A közbeszerzést már kiírták, a rendszer üzembe helyezése várhatóan idén nyáron történik meg” – mondta el a Helyi Híradóknak Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC társulás vezetője.

Győrben is működik kerékpáros kölcsönző rendszer (fotó: gyor2017.hu)

„A budapestihez és a győrihez hasonló bringakölcsönzős kerékpárok mindegyike GPS nyomkövetővel lesz ellátva, és mindenhol lesznek köztük elektromos biciklik is, gondolva az idősebbekre is, illetve ha esetleg valaki nagyobb távolságot szeretne velük megtenni, mondjuk az adott városok között. Észak- és Dél-Komárom összesen négy kölcsönzővel gyarapodik majd, ami vélhetően erősíti majd a két város közti turisztikai kapcsolatot” – emelte ki Bara Zoltán.

A Pons Danubii EGTC társulás vezetője azt is elmondta, hogy Esztergom és Párkány is nyertek hasonló célra pályázati forrást, így a komáromi kerékpárok, azzal a rendszerrel is kompatibilisek lesznek.

(komaromhirado.hu)