Sport Dél-komárom 2019. 08. 07.

Nyeregbe! – országúti mezőnyverseny a hétvégén

Augusztus 11-én rajtol az V. Brigetio Országúti Mezőnyverseny Dél-Komáromban. Dr. Molnár Attila polgármester ezúttal különleges helyszínről, az átadás előtt álló, felújított Csillagerődtől indítja a versenyt, 10.00 órakor.

A korábbi évek hagyományait folytatva idén is megrendezik a Brigetio Országúti mezőnyversenyt, immár ötödik alkalommal, amelyen a hazai amatőrök színe-java várhatóan ott lesz a rajtnál és rajtuk kívül egy-két „profi” részvétele sem kizárt. A megmérettetés az idei Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság 12. fordulója, Ötpróba rendezvény és a Magyar Rendészeti Szervek Országos Bajnoksága is egyben.

A sportolók két távon mérhetik össze erejüket és kitartásukat. A 97 kilométeres hosszútávon 640 méter szintkülönbséget, míg a 45 kilométeres rövidtávon 188 métert kell leküzdeniük. A hosszútáv érinteni fogja a 2020-as Giro d’Italia útvonalát is. Mindkét táv egyszerre 10.00 órakor indul lassú rajttal, de a 6 km-es lassú rajt megtétele után különválasztják az indulókat, így nem fognak összekeveredni a különböző távokon. A hosszútáv érinteni fogja a 2020-as Giro d’Italia útvonalát is.

Idén a szervezők csapatversenyt is hirdettek, melyen minden legalább 8 főt nevező együttes részt vesz, a csapat versenyzőinek idejét összeadják és az első három gárdát különdíjazásban részesítik.

– Az. V. Brigetio Országúti Mezőnyversenyen az indulók biztosított útvonalon, biztonságos körülmények között küzdhetnek a legjobb időeredményért és mérhetik össze erőnlétüket. Az amatőrök és a félprofik külön díjazásban részesülnek – emelte ki a verseny kapcsán Gregor Zoltán, a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület elnöke.

A nevezési díj számos ajándékot, kedvezményt tartalmaz.