Város 2015. 04. 02.

Odafigyel a város az értékeinkre

A legutóbbi önkormányzati testületi ülésen felmerült, hogy a nemrégiben elindult környezetvédelmi tehermentesítési projekt keretében megvalósuló földmunkák során az erődben, a városi rendőrség mögötti piacudvarban a kivitelező cég károkat okoz a városnak.

A városi hivatal illetékes főosztályvezetője, Gráfel Lajos az ülésen elmondta, hogy az óriási mennyiségű vegyi anyagokkal szennyezett föld eltávolítása, majd a termőföld és a lebontott épületek és betonrámpák felaprításával nyert sóder visszatöltése után a cég a várossal kötött szerződés értelmében köteles a munkaterületet az eredeti állapotába visszaállítani. A hivatal illetékes munkatársa a munkálatok folyamán rendszeresen ellenőrzi a munkavégzés menetét és mindent megtesz az értékeink védelmében.

Ekkora volumenű, nehéz munkagépekkel végzett földmunkák során kisebb károk okozása szinte elkerülhetetlen. Így rongálódott meg a rendőrség épülete mögött egy betonpad, két szeméttároló betonedény és a nemrégiben kiépített piaci szennyvíz- és áramvezeték, mivel ezek a kimélyítésre szánt területen voltak.

Tudatosítani kell azonban, hogy a több mint 3 millió euró értékű projekt keretében, ami a város költségvetését egyetlen centtel sem terheli, számos olyan épület és romos betonkonstrukció is elbontásra kerül, amelyek likvidálása óriási anyagi forrásokat emésztett volna fel a város költségvetéséből, ezért a felértékelődött, kitisztított területek a várban a projekt fontos hozadéka. Mindamellett, eltávolításra kerül a szennyezett talaj, így az említett területeket a város kihasználhatja majd bármilyen közcélra.

A nagy intenzitással kivitelezett munkák során bizonyára akadnak dolgok, amire oda kell figyelni, de ez a környezetvédelmi projekt óriási előrelépés lesz az erőd fejlesztésében is, hiszen folyamatban van egy további uniós projekt megvalósítása is, amely keretében – ha sikerült az adminisztratív és jogi akadályokat időben elhárítani – még az idén remélhetőleg sor kerül a várban található kaszárnyaépület egy jelentős részének átfogó tetőjavítására 2,5 millió euró értékben. Így az idei évben összességében több mint 5 millió euró összegű fejlesztés valósulhat meg Közép-Európa egyik legnagyobb erődrendszerében és környékén, amely a fokozatos felújítása nyomán vélhetően egyre több helyit, környékbelit és távoli turistát vonz majd a várba és a városba.

-krá-