Város 2018. 04. 10.

Összesen 20 ruhagyűjtő konténert helyeztek el Komáromban, és környékén

Sok más város példáját követve Komáromban is ruhagyűjtő konténerek kerültek kihelyezésre. A cél elsősorban a jótékony segítség a rászorulóknak, de az így újrahasznosított tétel csökkenti az osztályozatlan hulladék mennyiségét is, amivel spórolni tud a város a kiadásokon.

A HUMANA People to People polgári társulás március végén 20 ruhagyűjtő tárolót helyezett ki Komáromban, melyről a februári testületi ülésen született döntés. Minden külterületre – Őrsújfalu, Gyulamajor, Gadóc és Kava – is jutott egy-egy ruhagyűjtő.  A biztonságos tárolókat kétnyelvű feliratokkal látták el, kezelésüket és a ruhák elszállítását a szervezet díjmentesen végzi. A társulás több más jótékonysági csoportosulással dolgozik együtt, amelyek célja a hajléktalanok és afrikai szegény közösségek segítése. Több szlovákiai városban vannak jelen.

A szervezet arra kéri a lakosokat, hogy állapottól függetlenül tiszta darabokat dobjanak a gyűjtőbe. A hagyományos ruhaneműkön kívül lehet bármilyen lakástextil, ágynemű, cipő, táska és bármilyen bőrből készült kiegészítő. Az összegyűlt darabokat a későbbiekben válogatják, lehetőség szerint eljuttatják rászorulóknak, bizonyos anyagokat újrahasznosítják, a veszélyes részeket környezetbarát módon likvidálják.

 

A következő helyeken találhatjuk meg a HUMANA gyűjtőkonténereket:

  • Nyár u. – parkoló mellett
  • Damjanich u. – Vásárcsarnok és a posta között
  • Rákóczi u. – Ister mögött
  • Víz u. – Coop szupermarket mellett
  • Medercsi u. – Lidl mellett
  • Kassai u. – buszmegálló mellett
  • Klapka Gy. u. – Luka üzlet mellett
  • Komáromi Kacz u. – Bašta üzlet mellett
  • Medercsi u. – lakóházak között
  • Eötvös u. – Billa mellett
  • Eötvös u. – Cent szupermarket mellett
  • E. B. Lukáč u. – üzletek mellett
  • Építész u. – Kollár üzlet mellett
  • Murgaš u. – Baker pékség mellett
  • Platanfa sor – korcsolyapálya mellett
  • Harcsási út – gyűjtőudvar területe
  • Őrsújfalu – Coop mellett
  • Gadóc – játszótér mellett
  • Gyulamajor – Középső utca, játszótér mellett
  • Kava – Fő utca, a kultúrház mellett

(komarno.sk)