Osztály vigyázz!

Gyakran hangoztatott közhely, hogy a „jó pap holtig tanul“. Hatványozottan igaz ez a pedagógusokra.
Sok fiatal számára ők testesítik meg a szigort, tudást és a tiszteletet, ugyanakkor akadnak diákok, akik ellenségeiknek tekintik a tanáraikat. De kik is ők valójában, és mi rejlik mindennapi munkájuk mögött?
Erről beszélgettem Mgr. Boschetti Adriannával, az izsai Döme Károly Alapiskola igazgatónőjével.

Több mint 30 éves pedagógusi pályája során azonban nem csupán az iskolaigazgatásban, de a szaktantárgyak (fizika, etika és munkára való nevelés) oktatásában és az osztályfőnöki teendőkben is tapasztalatokra tett szert. Ezért arra kértem, hogy meséljen pályakezdői tapasztalatairól.
„Már a főiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan is volt alkalmam szakmai gyakorlatra szert tenni egy nevelőnői állásban, ami megalapozta a gyermekek oktatásához és neveléséhez fűződő lelkes elhivatottságomat.
Azonban ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy nálunk egyfajta családi vonás volt a tanítás. Legfőbb példaképemnek – már kislányként is – nagypapámat tartottam, aki Pat község elismert és közkedvelt tanítója volt.
Diplomám megszerzését követően Gútán, majd Csallóközaranyoson tanítottam az alapiskola felső tagozatán. Ekkor szereztem első tapasztalataimat az órákra való felkészülésben is.“
Az említett felkészülés felveti a kérdést, hogy a tanár hogyan is készül fel a tanításra, és hogyan kell elképzelnünk a tanár órán kívüli munkáját?
„Sokan úgy hiszik (nem csupán a diákok, de a szülők is), hogy a tanár számára a tanítási nap végeztével véget ér a munka. Ez azonban csupán töredéke az oktatói munkának.
A pedagógusok mindennapi munkájához hozzá tartozik az óra menetének megtervezése, a dolgozatok javítása, és a felkészülés, mely tantárgytól függően más-és-más lehet, de mindenképpen idő- és energiaigényes folyamat.“-avatott be az igazgatónő. „Ehhez korábban elegendő volt egy fizikus számára a tankönyvekből jegyzetet készítenie, megoldania a másnap feladandó feladatokat, illetve átismételni a főiskolán tanultakat.
Ma már, az eszközök, és az egyetemes tudás bővülésével ez a folyamat is több időt vesz igénybe. Az oktatni kívánt információt az interneten keresgélve, illetve különféle oktató programok és videók segítségével egészítjük ki.“-tette hozzá.
A tanári gárda is sokszínűséget mutat egy-egy iskolán. Mi a helyzet a fiatalabb és az idősebb generáció oktatási módszereivel és tudásuk megosztásával egymás között?
„Mivel a mai információs társadalomban a tudás olyan mértékben bővül, amellyel igencsak nehéz lépést tartania egy egyénnek, ezért szükséges, hogy a pedagógusok folyamatosan képezzék magukat. Ez tanfolyamok, központi, akkreditált továbbképzések és önképzés formájában történik. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy az idősebb generáció számára nehezebb lépést tartani a technikai fejlődéssel, ezért nekik nagy segítséget jelenthet az ifjú kollégák támogatása. A szakmai és nevelési tapasztalatok terén viszont pont fordított a helyzet. Ott sokszor a tapasztalt kollégák látják el tanácsokkal a fiatalokat.“
Az órákra való felkészüléssel megismerkedve rá kell jönnünk, hogy bizony nem is olyan egyszerű egy tanítási óra levezetése, mint azt az ember a diák szemszögéből gondolná. Van-e még más feladat, amellyel egy tanár munkája során találkozik?
„Számos feladatot kell még egy pedagógusnak ellátnia attól függően, hogy milyen vállalt kötelezettségei vannak. Itt említeném meg az osztályfőnöki teendőket, illetve a szakkörök vezetését, amelyek újabb kihívásokat jelentenek azok számára, akik ezt a hivatást választják.
Mindkét területhez volt szerencsém Csallóközaranyoson, ahol osztályfőnökként – a diákjaim számára – olyan voltam, mint egy „pótanyuka“. Az osztályfőnöki státusz számomra valóban egyfajta szülői szerepkör volt, hiszen a tanulók minden problémájukkal és örömükkel hozzám fordultak. A legmeghatóbb az, amikor a tanár régi osztályának diákjaival találkozik, és sikereikről hallhat. Ez az egyik legértékesebb elismerés ezen a pályán.
Egy egészen másfajta elismerést jelentenek a szakkörök és versenyek. A versenyek – amelyekre a tanár felkészíti a diákot – kihívást jelentenek a tanuló és az oktatója számára egyaránt. Ugyanakkor mindkettejüknek szakmai dicsőségként szolgál a megmérettetés során szerzett előkelő helyezés.“
Mindezt mérlegelve kijelenthetjük, hogy ez a mesterség számos fontos tulajdonságot megkövetel az embertől. Emeljük ki a legfontosabbakat!
„Aki ezt a hivatást választja, annak mindenképpen önfegyelmet és alázatot kell gyakorolnia. Ezenkívül fontos a kiapadhatatlan tudásvágy, így a tanár mindig új információkkal tudja szélesíteni a rá bízott gyermekek látókörét. Ám mindezeknél is fontosabb, hogy aki erre a pályára lép, az érezzen magában elhivatottságot a szakma iránt, illetve tiszteletet és szeretetet a gyermekek iránt, akik az eljövendő generációt képviselik.“