Sport 2012. 08. 20.

Osztálykülönbséggel győztek a lilák

Szombaton immár harmadik mérkőzésüket abszolválták a lilák, és az újabb hazai győzelem sem maradt el. Domanizs csapatát háromgólos, osztálykülönbséggel küldték haza.

A hazaiak ezúttal ügyeltek arra, hogy ne ismétlődjön meg a két héttel ezelőtti szituáció, miszerint a hátvédsor elmélázik, és hátrányból kell a saját javukra fordítani az eredményt, így már a mérkőzés elejétől belecsaptak a lecsóba. De a mezőnyfölény meddőnek bizonyult, mivel igazi gólhelyzetet nem sikerült kidolgozniuk. A vendégek foggal-körömmel, s az egész galerivel felsorakoztak a saját tizenhatosuk előtt, és áttörhetetlennek látszó bástyaként óvták „szentélyüket“, s mint az lenni szokott vendégcsapatként, a kontrákra rendezkedtek be. Ennek folyományaként kétszer vezetéshez is juthattak volna, de a ziccereiket a hazai hálóőr biztos kézzel hatástalanította. Gólnélküli döntetlennel fordultak a csapatok.

A fordulás után sem változott a játék képe: a KFC támadott, a vendégek védekeztek. Hatvan perc után a háló is megrezdült, mivel Antunovič beadását Bogyai fejelte a kapuba. 1:0. Nem sokkal ezután a vendégek egyenlíthettek volna, ám érthetetlen módon a támadójuk nem tudta begurítani a labdát az üres kapuba! Negyed órával a találkozó vége előtt Mészáros került helyzetbe és nem hibázott – 2:0. Az utolsó 10 percre is maradt még hazai gól, hiszen egy szabadrúgás után a labda valahogy Faragóhoz került, aki aztán azt a hálóba juttatta – 3:0

Az eredmény ezek után már nem változott, így összességében ugyan nehéz kezdés után, de érvényesült a papírforma és magabiztos hazai siker született.

A KFC csapata két győzelmet és egy döntetlent jegyez, azaz a nevük mellett 7 megszerzett pont szerepel. A hétvégén a kétpontos Vágújfalu gárdájához látogatnak, ahol fegyelmezett játékkal, jobb helyzetkihasználással: eséllyel pályázhatnak az újabb három bajnoki pontra.

(knfoci.sk nyomán, ha)