Kultúra 2017. 06. 15.

Pénteken egy érdekes előadás Petőfi Sándor szibériai életszakaszáról

Jópár éve – sőt évtizede – az az állítás borzolja a magyar tudományos életet, miszerint egyik legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor egyáltalán nem tűnt el a ködben Segesvárnál, hanem nem nagyon is életben maradt.

Hadifogolyként Szibériába, Barguzinba szállították, és ott kezdett új életet. Gyermekei születtek – leszármazottai ma is élnek. A magyar mellett és orosz nyelven is alkotott, írt verseket.

A kérdéssel számos magyar és oroszországi kutató foglalkozott, néha krimibe illő ellenszél ellenére. Egyik legelismertebb kutatója a témának Alekszej Tyivanyenko burjátföldi kutató, aki 30 évet szentelt Petőfi Sándor szibériai életének felkutatására. Érdekesség, hogy tevékenységét, illetve Petőfi hamvainak hazaszállítását a Magyar Tudományos Akadémia kifejezetten akadályozta. Tyivanyenko többször járt Magyarországon, könyveit a Magyarok Világszövetsége adta ki.

Tyivanyenko tudományos munkáját, valamint Petőfi szibériai életszakaszát Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetségének felvidéki elnöke és a Petőfi Sándor Bizottság koordinátora mutatja be Észak-Komáromban, a Centrál Irodaház (Prestige épülete) 3. emeleti közösségi termében.

Az előadás előtt bevezetőt mond Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki ismerteti a Magyarok IX. Világkongresszusa határozatait.

A BELÉPÉS DÍJTALAN

Időpont: 2017. június 16. (péntek) 18:00
Helyszín: Centrál Irodaház (Prestige épülete) 3. emeleti közösségi terem

 

Oyuna Baldakova, aki Petőfi szépunokájának tartja magát, mellette Alekszej Tyivanyenko szibériai Petőfi-kutató