Város 2014. 09. 30.

Pénztárcát lopott egy komáromi üzletnél

Vásárlás közben figyelt fel a pénztárca tolvajra a Komáromi Rendőrkapitányság szabadidejét töltő munkatársa.

Egy komáromi élelmiszerüzlet parkolójában tulajdonította el a sértett pénztárcáját a tettes 2014. július 19-én, aki amint észlelte a lopást, kiabálni kezdett. Erre figyelt fel a szabadidejét töltő Ábrahámné Orbán Renáta r. törzsőrmester, aki az asszony segítségére sietett. A rendőrnő látta, hogy a sértett mellett egy férfi áll, kezében a bukszával. Kérdőre vonta a gyanúsítottat, aki bevallotta, hogy ő lopta el az asszony értékeit. A törzsőrmester értesítette kollégáit, kiérkezésükig pedig visszatartotta a gyanúsítottat.  A járőrök a helyszínen elfogták a 28 éves férfit és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. A tettes gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Az ügyben a rendőrség a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, és 2014. szeptember 29-én vádemelési javaslattal küldte meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.

(police.hu)