péntek, június 23. - Zoltán (hu) - Sidónia (sk) 1 EUR = 309.38 HUF 22 °C
Blog

Pillanatképek a Komáromi Napokból

Hogy milyen volt a 24. Komáromi Napok? Mindenkinek olyan, amilyenné tette a saját maga számára. A lehetőség adott volt: számtalan program közül válogathattunk, aki akarta, megtalálhatta a kedvére valót. A Klapka tér és a Jókai liget (és még több más helyszín) zsúfolásig telt emberekkel, mindenfelől zene és nevetés hallatszott, a levegőben ételek és italok illata terjengett. Most igazán sikerült egy nagyszabású, tavaszi fesztivált létrehozni, „két ország – egy város” jelszó alatt. A levegőben szinte tapintható volt az energia – igyekeztünk hát jó nagyokat szippantani belőle. Elvégre most kell feltöltekezni, amikor lehet, és amíg lehet.

Mivel rengeteg esemény közül válogathattunk, valószínűleg nincs két olyan ember, család, vagy baráti társaság, aki ugyanazokon a programokon vett volna részt. Számomra a fesztivál a Pozsonyi Jazz Napokkal indult, 25-én, szombaton. Szuper jó este volt, kiváló zenészekkel. Külön öröm, hogy ez egyikük, Benkó Ákos, komáromi származású. Habár a Komáromi Napok ettől kezdve már javában folyt – volt jótékonysági est, lovas színház és még sok minden más – az igazi fesztivál csak csütörtök délután kezdődött, és a hosszú hétvégén csúcsosodott ki. Szóval, a belváros csak csütörtök délután kezdett megtelni. Munka után még sokan kint maradtak a Klapka téren, vagy az oviból, suliból hazafelé jövet elsétáltak erre a gyerekekkel. A latin számokat éneklő Azabachesék késve indítottak. Kissé talán túl korai időpontra tették őket, hiába vetették be a latin-tigrisnő-táncosokat, csak két-három, játszótérről idekeveredett, elvetemült anyuka ropta a táncot. (Az egyik klubban később még újra zenéltek – ott biztos jobb lehetett a hangulat.) Állítólag Pély Barnán és Hienen rengetegen voltak, nem beszélve az R-Go-ról a túloldalon – én már csak Gájer Bálintra jutottam el. A swing hercege olyan, mint a képernyőn: kifogástalan, elegáns úriember, csinos arccal, végtelenül kellemes hanggal. Sokan táncoltak rá az első sorokban.

Május 1-jén már zsúfolásig teltek utcák – mindenki szórakozni akart, egy kicsit nézelődni, beszélgetni, jól érezni magát. Délelőtt megnyitották a Kézműves vásárt, délután pedig a Borok utcáját, és ettől kezdve már valóban olyan széles volt a programkínálat, hogy az ember csak kapkodta a fejét. Jómagam kisétáltam a kislányommal a vásárba, nézelődtünk, vettünk egy-két apróságot. Aztán kézműveskedtünk egy kicsit, belenéztünk az erős emberek vetélkedőjébe, majd felültünk a kisvonatra, és átdöcögtünk a Jókai ligetbe. Itt unikornist pingáltak az arcára, majd megnéztünk egy helyes bábelőadást. Innen már csak sétálva jutottunk haza: éppen lezárták a hidat a futóverseny miatt. Nem is volt baj: így legalább jobban szemügyre vehettük a sportembereket. Ámulva láttuk, mennyi ismerős indult a versenyen (bőszen integettünk is nekik) – le a kalappal előttük!

Közben a fiam teljesen más programot választott: ő a kerékpárúton kibicózott az egyik haverjával egy izsai barátjukhoz. Ott ugyanis az Izsai Lovasnap folyt javában. Jól érezték magukat, legnagyobb élményük a motorcsónakázás volt. Vele kapcsolatban talán csak azt sajnálom, hogy nem vett részt a Csárda túrán, ahol kedvére kibiciklizhette volna magát.

Este aztán barátnőimmel megcéloztuk a Klapka teret. Táncikáltunk egyet az Anima Sound Systemre, aztán folytattuk a bulit a Borok utcájában, az Emmer-Zsapka duóra. Itt kapott el az az igazi, pozitív komáromi életérzés. Ahová néztem, mindenhol ismerőst láttam: emitt Lonka álldogált, széles vigyorral a szája szélén, kezében az elmaradhatatlan, hatalmas fényképezőgép. Pestről érkezett – de valahogy nem bírt hazajutni. Amott Anita tombolt ereszd-el-a-hajad módra, piros kabátjában feltűnő jelenség, és ő pont ezt akarta. Mellettem Katit karolta át a férje, úgy dúdolták a dalokat. A sarkon Csabi somolygott; ott meg az amúgy rendkívül kimért Tamás ugrált, hosszú kezeit a magasba emelve. Mindenkit ismerek valahonnan, tudom, ki ő, mit csinál, mivel foglalkozik. És ez a jó a Komáromi Napokban. Nem a kultúra, vagy a koncertek – persze az is, de nem az a lényeg. A közösségi élmény a fontos, az az érzés, hogy mi mind komáromiak vagyunk, és most, ebben a pillanatban együtt érezzük jól magunkat. Éjjel kettőre értem haza, a többiek fél négyig húzták…

Másnapi nagy élményünk a Rettegés háza volt, ahová a gyerekeim kedvéért mentünk el. Négyecskén indultunk útnak, és nem is lett volna gond, ha nem csoportosítanak hozzánk még két cigányasszonyt is, akik ott őrjöngtek, visongtak mellettünk, taszigáltak minket, tépték a fiam kabátját… Szóval a végén már nem tudtuk, kitől féljünk jobban: az ijesztgetőktől, vagy a két őrült cigányasszonytól! Ezt leszámítva nagyon jó buli volt.

Este még meghallgathattuk a Jóvilágvan végét és a Ghymest. Csirkenyársat ettünk, finom borokat kóstoltunk, közben emberek, ismerősök… Hogy vagy? Mi újság, rég nem találkoztunk… Maradtam volna még tovább is, ha ekkor már komolyan nem rázott volna a hideg. Sajnos szó szerint ráfáztam a Komáromi Napokra – ugyanis előző este már átfagyva, vacogva, betegen értem haza. Így történt, hogy legnagyobb bosszúságomra a zárónapot az ágyban töltöttem, forró tea, és néhány melegítő párna társaságában. Az ablakon keresztül néztem a tüzijátékot is, már amit egy földszinti lakásból egyáltalán látni lehet.

Megérte? – kérdi a férjem. Tudom, hogy kész őrület: de nekem megérte! Mert a betegséget egy-két nap alatt kiheverem, de gazdagabb lettem néhány élménnyel, ami mindig az enyém marad, és ami még jó időre fel fog tölteni. Jó érzés volt kicsit kiesni hétköznapokból. Ennyi.

Kár, hogy egy évben nincs többször Komáromi Napok.

Hübschné Dráfi Anikó

 

látkép

kézművess

kézműves vásár

11209765_1607019812873796_1010037348552798953_n

futók

madárka

rettegés háza

jóvilágvan

ghymes

tömeg

tömeg2

borok 2

borok utcája

FEL