Város 2013. 05. 15.

Puszták Népe Ispilángi lófuttatással

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a Komárom Kabátfalu-Szarvasvár városrészében a Pünkösdi-Ispilángi lófuttatással egybekötött Puszták Népe Lovas Viadalt.

Sereghy Zoltán főszervezésében megrendezett hagyományőrző rendezvény idén is remekül sikerült, bár a borongós időre való tekintettel a látogatók száma gyérebb volt, mint tavaly. A viadalsorozatba immár hatodik alkalommal kapcsolódott be Komárom is. A különböző nehézségi fokozatú akadályokkal tarkított pályán, melyen a hagyományőrző csapatok próbára tették az ügyességüket, a tudásukat tesztelhették baráti társaságban.

A délelőtti órákban került megrendezésre a szertartás. Majd a különböző kategóriák versenyzői mutatkoztak be. A gyermek kategóriában a következő eredmények születtek:

DSC_0761

  1. Kiss Krisztina(Szilaj)
  2. Sereghy Réka(Titok)
  3. Balla Botond(Hajnal)

A felnőtt, harcos kategóriában a Pünkösdi király címet Sereghy Zoltán szerezte meg Puszta nevű lovával. A másodikon az előző évek győztese, Tóth Péter végzett Nimród nyergében. A harmadik pozíciót pedig Rácz József Levente kaparintotta meg Alma nevű lovával.

Az egész nap folyamán különböző kísérőrendezvényekre is sor került: volt íjászbemutató, arcfestés, kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, máglyagyújtás és állatsimogató is.

[juicebox gallery_id=”17″]