Kultúra 2017. 12. 12.

Regionális és országos versenyek amatőr alkotóművészek számára

A Komáromi Regionális Művelődési Központ (Regionálne osvetové stredisko) a 2018-as évben is kiállításokkal egybekötött versenyeket hirdet nemcsak a komáromi, de a környékbeli kreatív alkotóművészek számára is.

A Regionális Művelődési Központ három különböző művészeti ágban, képzőművészetben, filmben és fényképészetben hirdet regionális és országos versenyeket az alkotóművészeteket nem hivatásként űzők számára.

Képzőművészet

Már a 2018-as év elején megrendezésre kerül a képzőművészet területén belül a Komáromi ART Spektrum 2018, mely az idén 55. évfordulóját ünneplő országos Výtvarné Spektrum 2018 nevet viselő verseny járási fordulója lesz. A versenyen nem hivatásos (amatőr) képzőművészek alkotásaikat értékelik, fordulóról fordulóra. A pályaműveket 2018. január 12-éig lehet beküldeni. Az esemény csúcspontja február 2-án lesz a komáromi Duna Menti Múzeum részét képező Zichy-palotában, ahol az alkotók és támogatóik egyaránt jelen lesznek. Az esemény keretén belül kerülnek kihirdetésre a győztesek nevei, akik ezután értékes díjakkal is gazdagodnak.

Film

Az amatőr filmeket a CINEAMA 2018 elnevezésű regionális verseny és seregszemle keretein belül támogatják a szervezők. A sorozatban 26. alkalommal megrendezendő bemutatóra ezúttal a Komáromi Napok ideje alatt, április 24-én kerül sor a Tatra moziban. Az elkészített filmek leadási határideje március 16.

 

Fényképészet

Az amatőr fényképészek számára a Komáromi FOTO Spektrum 2018 versenyt hirdetik meg, amely az országos AMFO 2018 verseny regionális fordulója lesz. Az egész Szlovákiát érintő verseny idén már a 47. évfolyamában jár. A legjobb pályaművekből álló kiállítás megnyitójára április 5-én kerül sor, a Városi Művelődési Központ előcsarnokában. A versenyre bocsátott képek leadási határideje március 10.

 

További információk a ros-komarno.sk/ weoldalon.

Elérhetőség: Jana Mačicová, tel.: 035/760 37 83, 0918 940 648, 0907 218 172