Kultúra 2014. 06. 02.

A Retró kiállítás adakozói segítettek az ovinak

Az idei Komáromi Napokon immáron hagyományosan megrendezésre került a retró számítógépek kiállítása. A szimbolikus pénzgyűjtés az idén sem maradt el, a bevételből az idén egy komáromi óvoda kapott új játékokat.

Az idei retró kiállítás több újdonsággal érkezett, volt „őskori“ mobiltelefon, fényképezőgép és flipper is a megcsodálható tárgyak közt. Természetesen a legtöbb eszközt ki is lehetett próbálni, így számtalan klasszikus játék biztosította a nosztalgiaérzést. A látogatók idén is adakozhattak, mivel minden évben egy becsületkasszában gyűlik az adomány, amely teljes összegben valakinek fel van ajánlva.

Az idei évben 103 euró gyűlt össze, amiből 75 euróért a Tulipán utcai ovisoknak vettünk játékokat“ – árulja el Kovács Gerzson Dávid, a kiállítás főszervezője. „A maradék pénzből egy működő számítógépet fogunk felajánlani annak, akinek szüksége lesz rá. Az elmúlt két évben már 12 használt, de jól működő gépet ajándékoztunk olyanoknak, akiknek az anyagi lehetősége nem engedi meg az új vásárlását“-teszi hozzá a főszervező.

A retró kiállítással kapcsolatosan annyit sikerült megtudni, hogy felmerült annak lehetősége, hogy állandó kiállítás váljon a jelentős gyűjteményből. „Megszólítottuk a helyi múzeum igazgatóját, Csütörtöki Józsefet ezzel kapcsolatosan. A múzeumnak azonban jelenleg nincs tere egy állandó kiállításra, de jövőre lehetséges egy időszaki bemutató néhány hónapra. A múzeum tervei jövő februárig már megvannak, így az után volna lehetséges egy ilyen kiállítás, ahol elképzeléseink szerint a közép- és alapiskolások és a turisták is megismerkedhetnek ezzel az értékes gyűjteménnyel” – árulta el Kovács Gerzson Dávid.