Kultúra Dél-komárom 2018. 02. 26.

Rómától a reneszánszig

Családi programokkal tarkított reneszánsz nap, az ókori Róma hétköznapjaiba bepillantást nyújtó előadássorozat, éjszakai fürdőzés, mesejáték, bál és komolyzenei koncert várta a komáromiakat az elmúlt hétvégén.

Február 24-én a tavaszvárás, az újjászületés jegyében immár tizedeik alkalommal szerveztek reneszánsz napot a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol igazi vásári forgatag fogadta az oda érkezőket. A rendezvény a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület
jóvoltából számos kézműves portéka és hagyományos helyi termék bemutatóját kínálta, de volt játszóház is a legkisebbeknek, a vállalkozó kedvűek pedig kipróbálhatták a fafaragást is.

A délelőtt a legkisebbekké volt, mikor is a Réparetekmogyoró Duó tartott interaktív zenés tavaszköszöntőt. Délután a Győri Gitáregyüttes és a Duna Népdalkör szórakoztatta a vásározókat. A napot az Újhold Régizene – és táncegyüttes táncháza zárta.

Szintén szombaton az idegenvezetők világnapja alkalmából Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatónője és Delbó Gabriella az intézmény régésze a brigetiói római kori kőfaragványok titkairól tartott előadást a múzeum főépületében.

A napot zeneiskola jótékonysági bálján, vagy épp a Brigetio Gyógyfürdő éjszakai fürdőzésén vezethették le a kikapcsolódni vágyók.

Vasárnap délelőtt a Jókai moziban a Magyarock Dalszínház mutatta be Pécsváradi Zoltán és Vizeli Csaba A halász meg a felesége című, a Grimm testvérek meséje nyomán írt új musicaljét. Este pedig a Vivace Zenei Egyesület invitálta a komáromiakat a városháza dísztermébe, ahol a Flautett Fuvolakvartett Bach, Händel, Mozart, Beethoven, Grieg, Piazzola és Kodály műveiből adott nagysikerű koncertet.

(komarom.hu)