Város 2017. 06. 16.

Roncsautót hagyott Komárom utcáin? Ideje lesz eltávolítania

Észak-Komárom megunta, hogy számos roncsautó foglalja a parkolóhelyeket, akadályozza vagy teszi balesetveszélyessé a forgalmat a városszerte. Ezért a Városi Rendőrség egy három pilléren illetve három törvényen alapuló akciótervet készített elő az öreg járművek hatékonyabb eltüntetésére – tudtuk meg Ujj Ernő parancsnokhelyettestől a ma reggeli (június 16.) sajtótájékoztatón. Minden, a jövőben felszólított roncsautó tulajdonoshoz igyekeznek emberségesen viszonyulni, azonban ha valaki nem működik együtt, borsos büntetésekre számíthat.

A jelenlegi szabályok alapján könnyebb egy autót fenntartani, mint megsemmisíteni. Így aztán sokan egyszerűen a közúton felejtik a roncsot. Komáromban évente 20 autót vontat el a városi rendőrség – ha egyet eltávolítanak, egy másik helyen újabb „terem” helyette. – Sajnos minden egyes roncsautó mögött egy problémás eset, egy külön történet áll – mondta el Ujj Ernő. – Például külföldről hozták be, és nincsenek rendben a papírjai.

Az akcióterv első pillére a hulladékgazdálkodási törvényből adódik: egy „környezetét esztétikailag romboló” autó tulajdonosát megbírságolhatja a városi rendőrség. – Persze, az „esztétikailag romboló” kifejezés egy tág fogalom – jegyezte meg a parancsnokhelyettes. – Ebben az esetben azonban a városi rendőrség hatáskörébe tartozik, hogy eldöntse, mi számít annak. Sajnos előfordulhat, hogy a tulajdonosnak jobban megéri kifizetni a bírságot, mint elvontatni az autót.

Itt jön képbe a második pillér, amelyet már a városi hivatal vagyonjogi osztályával együttműködve dolgoztak ki. Ha valaki úgy gondolja, jobb lesz neki nem kifizetni az első esett bírságát, hát meg fog lepődni: ugyanis a város helyfoglalásért plusz adót szabhat ki rá. Egészen pontosan 0,35 euró/ m2/ nap. Egy autó nagyjából 6 m2 területet foglal, ami már körülbelül 2 eurót jelent naponta – 60 eurót pedig havonta!

A harmadik pillér pedig a közúti szabályokról szóló törvényen nyugszik. Ez a törvény lehetőséget ad Komáromnak, hogy elvontasson egy autót, ha nincs rajta rendszámtábla, ha tilosban áll vagy ha közúti akadályt képez. Az elvontatást természetesen a tulajdonosnak kell kifizetnie.

Felmerül a kérdés: ha egy autón nincs rendszámtábla, honnan lehet tudni, kié? – Minden autónak van motor- illetve karosszéria száma, ami alapján ki lehet deríteni a tulajdonost – válaszolt a kérdésre Ujj Ernő. – De ha valami végett így sem derül ki a tulajdonos kiléte, a városi rendőrség nyomozást folytathat az ügyben: kikérdezik a szomszédokat, a lakótelepi lakosokat.

A cél az öreg járművek eltávolítása, és nem pedig az, hogy bírságokkal zaklassuk a lakosokat – folytatta a rendőrparancsnok. – Ha látjuk, hogy valakivel együtt tudunk működni, akár a büntetés egy részét is hajlandók vagyunk elengedni. Azonban ha valaki többszöri felszólítás ellenére sem hajlandó eltávolítania roncsautóját a közútról, vagy egy panelház előtti parkolóból, nem leszünk toleránsak: kemény büntetésekre számíthat.

Hogy ez a kemény büntetés mit is jelenthet, egy példával szemlélteti. Nemrégiben viszonylag ismertté vált a Marianum óvoda előtt (Nádor utca) ott felejtett, használhatatlan autó esete. A tulajdonosának végül 400 eurójába került a történet… Nem valószínű, hogy megérte.

Nem valószínű, hogy megérte a tulajnak

A Városi Rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy ha környezetükben egy régi, használhatatlan autó akadályozza a parkolást vagy a forgalmat, jelentsék be azt a következő email-címen (lehetőleg fényképet is csatoljanak) :

mp@komarno.sk

Természetesen a bejelentést megtehetik személyesen illetve telefonon keresztül is  (035/7713 329), magyar és szlovák nyelven is.