Kultúra 2014. 12. 16.

Rönkszauna kert épült a fürdőben

Saját erőből finanszírozta a rönkszauna kert kialakítását a Komáromi Gyógyfürdő. A péntek délutáni átadón a megjelent dr. Molnár Attila polgármester, a képviselő-testület több tagja valamint a kivitelező cég képviselője is. A vendégek a hétvégén már használatba is vehették az új szaunát, melynek kialakítása a római fürdőkultúrát idézi.

Ahogy a Komáromi Gyógyfürdő vezetője, Kovács Károly az ünnepségen megfogalmazta, a beruházás több szempontból is egyedülálló, mert a környékben nincs még egy olyan fürdő, ahol ekkora rönkszauna működne, illetve hangulatában is unikális, az 1700 éve helyi fürdőkultúrát jeleníti meg.

– A szauna kert kialakítását önerőből finanszíroztuk, bár a tavalyi szezon a rengeteg esőzés miatt nem alakult a legjobban. Az enteriőr kialakításánál arra törekedtünk, hogy főleg természetes anyagokat használjunk, fát, követ, cserepet. Igyekeztünk jobban kihasználni a történelmi múlt adta lehetőségeket, így az 1700 éves múltra visszatekintő római kori fürdőkultúrára helyeztük a hangsúlyt. Az új rönkszauna méretei is önmagukért beszélnek, minimum 30 fő befogadására képes – mondta el Kovács Károly.

A fejlesztések ezzel nem értek véget, hiszen a beltéri szauna rész is megújult, két lépcsőben. Itt is a brigetiói múlt elevenedik majd meg, de tervben van egy sószoba és egy törökfürdő kialakítása is. A Gyógyfürdő minden beruházástól a vendégforgalom növekedését várja. Kovács Károly hozzátette azt is, hogy az idei évben 2013-as árakon dolgoztak, ezen jövőre sem szeretnének változtatni.

 

(komarom.hu)