Mix 2019. 04. 18.

Salsation Solyával: nem tánc és jóval több a tornánál

Kicsit tánc, inkább edzés, egyik sem kimondottan, de mégis mindkettő egyben. Valahogy így lehetne jellemezni azt a funkcionális tréningen alapuló táncos fitness programot, melyet világszerte Salsation néven ismernek, és amelyet Juhász Orsolya hozott el Komáromba fél évvel ezelőtt. De, hogy pontosan mit is takar ez a különleges mozgásforma és hogy találkozott vele, arról egyenesen ő mesélt nekünk.

Juhász Orsolya már 6 éves kora óta foglalkozik a táncok különböző stílusával és mindig is a szíve csücske volt a mozgás ezen formája. Az elmúlt években azonban jött egy szerencsétlen térdsérülés, amikor is ideiglenesen fel kellett hagynia a tánccal. A rehabilitáció részeként viszont megismerkedett néhány új mozgásformával, melyek új kapukat nyitottak meg előtte: “A térdműtétem után a fitness-szel próbáltam erősíteni a lábam, ami mondhatni egyenes út volt később a Salsation-höz. Az első órámra a barátnőm csábított el Vágsellyén, és szerelem volt első látásra. Ezután határoztam el, hogy mélyebben is el akarok merülni benne. Tavaly szeptemberben aztán egy tanfolyamot is elvégeztem, melynek köszönhetően immáron órákat is tarthatok – mondta Solya.

Habár a mozgásforma elnevezése a salsa és a sensation szavakból ered, mégsem szabad összetéveszteni a latin táncstílussal. Solya elmondása alapján a Salsation ennél jóval több alkotóelemből áll, melyek közül szinte a tánc a legkevésbé meghatározó: “Ez igazából egy funkcionális tréningen alapuló táncos fitness program. Végig zenére mozgunk, de az órákon nem tánclépéseket tanulunk, így igazából még tánctudást sem igényel. A test teljes átmozgatása a cél, eszerint van összerakva a koreográfia is. A nagy része olyan hétköznapi mozdulatokból áll, melyeket a mindennapi életben használunk, annyi különbséggel, hogy az órákon kicsit jobban ráerősítünk ezekre a mozdulatokra. Az ismétlődő koreográfiának köszönhetően pedig bármikor csatlakozhatnak új emberek is, hiszen a mozdulatok gyorsan elsajátíthatóak és szinte percek alatt fel lehet zárkózni.

A Salsation fitness program Venezuelából indult világhódító útjára, az évek alatt pedig hatalmas népszerűségre tett szert. “Ma már Amerikától Kínáig szinte mindenhol megtalálható a Salsation. A környéken viszonylag új dolognak számít, hozzánk legközelebb Vágsellyén, Budapesten, Bécsben és Pozsonyban vannak még ilyen órák. Időről időre nemzetközi találkozókat is szerveznek különböző helyszíneken, ahol nem ritka az sem, hogy egy sportcsarnyokni ember gyűlik össze és táncol együtt – tette hozzá a fitness program komáromi honosítója.

A mozogni vágyók jelenleg heti két nap vehetnek részt Solya Salsation óráin a komáromi Harcosok Klubjában, de a létszám gyarapodásával várhatóan további időpontokkal bővül majd a kínálat. “Eddig nagyon jók a visszajelzések, egyre többen látogatják az órákat is. De szeretném tovább bátorítani az embereket ennek a különleges mozgásformának a kipróbálására. Éppen ezért egy akcióval várom az újonnan érkezőket: az első alkalommal ingyenesen próbálhatják ki nálam a Salsation-t – mondta Orsolya búcsúzóul.

Solya hétfőnként 18 órától, szerdánként pedig 17 órától várja a Harcosok Klubjában (Vár utca 22.) mindazokat, akik szívesen kipróbálnák a mozgás egy új formáját egy vidám közösség részeként.

Bővebb információkért érdemes ellátogatni a Facebook-ra.