Kultúra 2017. 09. 13.

Selye Gimi: 17 év a magyar nyelvi és irodalmi versenyek tükrében

Igaz, hogy a 17 év nem kerek időszak, de az elmúlt tanévben a Rotary Klub hagyományos látogatására fellapoztam az elmúlt majd 20 év évkönyveit, s megpróbáltam némi áttekintést nyújtani ezen időszak versenyeiről s azoknak eredményeiről. Magam is meglepődtem a végeredményen: mennyi tanulmányi versenyen vettünk részt s ezekből mennyi kitűnő eredmény született! Hozzá kell azonban tennem, hogy a lista egyáltalán nem teljes. Csupán azokat a versenyeket dolgoztam fel, melyeken az elmúlt 17 évben rendszeresen részt vettünk.

Tehát a következő eredménylista kissé foghíjas keresztmetszete a Selye János Gimnázium diákjainak és felkészítő tanárainak az elmúlt 17 tanévben végzett munkájáról, a magyar nyelv és irodalom tantárgyi versenyeinek eredményeiről. Egyes versenyeknél név szerint említem a diákokat, a versenyek zöménél azonban az elért helyezések mennyiségét tüntettem fel.

Kezdőkép: Shakespeare nyomában – Bagócsi Lilla feladatmegoldás közben

 

Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny, Debrecen

Ezt a nemzetközi szavalóversenyt Szabó Magda írónő hívta életre, s szinte élete végéig zsűritagként, később fővédnökeként vett részt a munkában.

 

2002 –             Czuczor Nóra                       1. h., ifjúsági kategória

2009 –             Szabó Donáta                       1. h., ifjúsági kategória

Jókai Ágnes                          1. h., felnőtt kategória

2010 –             Ölvecky András                    1. h., felnőtt kategória

2011 –             Szurcsík Ádám                     1. h., ifjúsági kategória

2012 –             Hernandez F.Vivien              1. h., ifjúsági kategória

Szurcsík Ádám                     2. h., felnőtt kategória

2014 –             Kálosi Zsófia                         1. h., ifjúsági kategória

Lakatos Lili                           2. h., ifjúsági kategória

2015 –             Bagócsi Lilla                         2. h., ifjúsági kategória

Kálosi Zsófia                         3. h., felnőtt kategória

2016 –             Fiala Tímea                           2. h., gyermek kategória

 

Pislákoló mécses szavalóverseny

Országos szintű eredményeink:

1. hely             8
2. hely             8
3. hely             4

 

Baróti Szabó Dávid-szavalóverseny

Az évek folyamán nemzetközi szintű versennyé nőtte ki magát, a Hídverő Falvakból és vonzáskörzetükből, ill. a felvidéki magyar iskolákból nevezhetnek be a szavalók.

Országos, ill. nemzetközi szintű eredményeink:

  1. hely 20
  2. hely 14
  3. hely 13

Szép magyar beszéd

Az egyik legfontosabb versenyünk; az anyanyelv helyes használatáról és hibátlan, értelmes felolvasói-előadói tehetségről adnak számot a versenyzők. A tantárgyunkat érintő egyetlen olyan verseny, melyet az oktatási minisztérium ír ki, és az elért eredményekért az iskolák értékelésekor pontszámot kapunk.

Kerületi és országos szintű eredmények az elmúlt 17 évben:

kerületi                        országos

  1. hely –    16                                 8
  2. hely –     7                                  7
  3. hely –     8                                  5

Implom József  Helyesírási Verseny

Magyarországi szervezésű verseny, számunkra nagyon fontos, azon kevés versenyeink egyike, amelyen az objektivitás a mérvadó. Az iskolai válogatóverseny után a felvidéki döntőt évek óta a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv-és Irodalomtudományi Intézete szervezi, a Kárpát-medencei nemzetközi döntő pedig Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnáziumban zajlik.

Eredményeink:

országos                      Kárpát-medencei

  1. hely –     5                                         3
  2. hely –     7                                         1
  3. hely –     2                                         6
  4. hely –     3                                         2

Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny

Az előbbi verseny „kistestvére”, az általános iskolások részére. Pár évre megszakadt iskolánkban ennek a versenynek a hagyománya, a nyolcosztályos képzés újraindításakor azonban felélesztettük. Tavaly kapcsolódtunk be ismét, idén nagyon szép eredményeink születtek. A megyei fordulót az érsekújvári országos forduló követi, a legjobb 4-5 tanuló az ELTE által szervezett Kárpát-medencei nemzetközi fordulóban versenyzik tovább.

Eredményeink:

országos                     Kárpát-medencei

  1. hely – 4                                             1
  2. hely – 4
  3. hely – 2                                             1
  4. hely – 3
  5. hely – 2
  6. hely – 1

 

Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny

A felvidéki magyar diákok legfontosabb szavalóversenye. Felfelé szerveződő, az iskolai fordulókat a körzeti, járási, kerületi, majd a rimaszombati döntő követi. Iskolánkban az utóbbi években már mozgalommá nőtte ki magát, idén pl. több mint 30 diák indult az iskolai fordulóban, a kerületire 23-an jutottak el, az országos fordulóban 12-en versenyeztek, közülük 6-an országos helyezést értek el.

A 17 év országos eredményei:

  1. hely – 18
  2. hely – 15
  3. hely – 15

Ezen verseny egyik kategóriája a lírai színpadok, három éven keresztül résztvevői voltunk ennek a versenynek is. A Szegővel 2-szer országos 1. helyezettek, egy kétszemélyes versfeldolgozással pedig a 2. helyen végeztünk (a lírai színpad rendezője: Spátay Adriana).

 

Kazinczy-verseny, Győr

Magyartanárként az egyik nagy büszkeségem ez a verseny és az ott elért eredményeink.

Mivel a nyelvápolás, a nyelvhasználat, az édes anyanyelvünk legrangosabb magyarországi versenyéről van szó, név szerint felsorolom gimnáziumunk eddigi Kazinczy-érmeseit:

 

2004 – Csintalan Péter (felk. Spátay Adriana)

2007 – Szurcsík Ádám (felk. Spátay Adriana)

2009 – Szabó Donáta (felk. Spátay Adriana)

2010 – Jókai Ágnes (felk. Spátay Adriana, Farkas Adrianna)

2012 – Untermayer Tamás (felk. Spátay Adriana)

2013 – Hernandez F. Vivien (felk. Spátay Adriana)

2015 – Aranyosi Zsolt (felk. Spátay Adriana)

Lakatos Lili (felk. Spátay Adriana)

2016 – Kálosi Zsófia (felk. Spátay Adriana)

Dóczé Bálint Jonatán (felk. Farkas Adrianna)

2017 – Szebellai Dániel (felk. Farkas Adrianna)

A Kazinczy-verseny győri résztvevői és érmesei: Kálosi Zsófia, Aranyosi Zsolt és Lakatos Lili

 

A 2016/17-es tanév versenyeredményei

 

A tavalyi tanévben19 különböző versenyen vettünk részt. Szavalás, helyesírás, novellaírás, -elemzés, szónoklat, irodalom- és művészettörténeti vetélkedő stb.

 

Mesemondó verseny:            Krizsan Bence (II.N)              járási 2.           kerületi 2.

Gaál Eszter Veronika (I. N)    járási 1.

 

Dr. Kardos Albert Szavalóverseny:            Fiala Tímea (II.N)                  nemzetközi 2. hely

Bagócsi Lilla (II. C)

Lakatos Lili (IV.A)                 különdíjasok

 

Baróti Szabó Dávid-szavalóverseny:          Fiala Tímea (II.N)                              1.

Bödők Bernadett (I.N)                       2.

Török Máté (IV.C)                              1.

Králik Máté (I.C)                                3.

 

Pislákoló mécses szavalóverseny                 Králik Máté (I.C)                                2.

Gál Réka Ágota (I.B)                         2.

Bencsik Stefánia (III.B)                     1.

 

Kulcsár Tibor-szavalóverseny, Pozsony    Gál Réka Ágota (I.B)                          1.

 

Implom József Helyesírási Verseny országos forduló       Bánki Bence (III.A)               1.

Finta Viktória (II.A)              3.

Lakatos Lili (IV.A)                4.

Kárpát-medencei f.    Lakatos Lili                            3.

 

Szép magyar beszéd                                    járási                      kerületi                        országos

Fekete Lujza (I.N)      1.                                1.                                  3.

Bagócsi Lilla (II.C)                                        1.                                   1.

A Szép magyar beszéd kerületi és országos legjobbjai: Bagócsi Lilla és Fekete Lujza

 

Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny                                                                     országos

Gerencséri Barbara (II.N)                              3.

Sereghy Csenge (II.N)                                   11.

 

Móra Ferenc Novellaelemző és –író Verseny, Győr          országos         Kárpát-medencei

Molnár Mátyás (II.A)                  7.

Bánki Bence (III.A)                    11.                         3.

 

Szónokverseny, Komárom, Vác

Felvidéki országos forduló:                Török Máté (IV.C)                  1. hely

Porubsky Zsolt  (IV.A)           4. hely

Nemzetközi forduló, Vác:                  Török Máté                            1. hely

 

Az én Pannóniám, szavalóverseny, Szekszárd

Oros Boglárka                        1. hely

Bukovszky Orsolya (II.C)      1. hely, Talentum Díj

 

Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny

Kerületi aranysávosok:                                                                   Országos helyezettek:

Fekete Lujza (I.N)                                                                             Fekete Lujza 2. hely

Adamik Tamás (I.N)                                                                         Bangha Roland 3. hely

Bangha Roland (III.N)                                                                      Gál Réka 2. hely

Oros Sára Boglárka (I.A)                                                                  Török Máté 3. hely

Gál Réka Ágota (I.B)                                                                        Csóka Dávid 2. hely

Jankulár Tamás (II.A)                                                                       Jankulár Tamás 3. hely

Bukovszky Orsolya (II.C)

Csóka Dávid (II.D)

Balla Dávid (III.D)

Lakatos Lili (IV.A)

Török Máté (IV.C)

Szebellai Dániel (IV.D)

 

Shakespeare nyomában – vetélkedő

A Jókai Színház által kiírt irodalmi és művészettörténeti vetélkedő, fókuszban Shakespeare élete, művei és a Romeó és Júlia c. darabja. Az országos fordulóba két csapatunk nevezett be:

A veronai szerelmesek (tagok: Bagócsi Lilla, Szabó Tihamér és Jókai Máté (II.C) 6. hely

Szentivánéji álmodozók (tagok: Gažík Viktória, Finta Viktória, Menyhárt Sára (II.A) 1. hely

és különdíj.

Shakespeare nyomában – a győztes csapat: (Spátay Adriana tanárnő) Gažík Viktória, Finta Viktória és Menyhárt Sára
  1. Vízváry Vilmos-szavalóverseny

Fiala Tímea (II.N)                                          3. hely

Horváth Liza Napsugár (II.N)                                  3. hely

A Magyar Kultúra Napja – ersszéíró verseny

Lukács Olívia (II.C) Kárpát-medencei döntő           1. hely

Jókai és kora – irodalomtörténeti vetélkedő

Földes Csaba, Ádám Eszter, Kovács Péter (IV.N)            országos 4. hely

 

Versünnep 2017, Budapest

Bukovszky Orsolya (II.C)                             Kárpát-medencei döntő 1. hely

 

Felvidéki Református Szavalóverseny

Gál Réka Ágota                                             országos 1. hely

Kárpát-medencei 1. hely

Kaszás Attila-szavalóverseny

Bangha Roland (III.N), Balla Dávid (III.D)              arany sávos minősítés

 

Az SZMPSZ három diákunknak adományozott Tehetség Díjat: Fekete Lujzának, Gál Réka Ágotának, Bagócsi Lillának.

 

Spátay Adriana, a magyar nyelv és irodalom szakmai munkaközösségének vezetője