Régió 2016. 11. 16.

Sikeresen zárult a DH Felsőoktatási Tájékoztató Körútja

Az idén is sikeresen zárult a szlovákiai magyar egyetemistákat tömörítő Diákhálózat Felsőoktatási Tájékoztató Körút (FTK) nevet viselő programja.

A Felsőoktatási Tájékoztató Körút célja, hogy megismertesse és népszerűsítse a végzős diákok körében a felsőoktatási képzést, és információt nyújtson az egyes egyetemi városokról, valamint tájékoztassa a diákokat az ott működő diákszervezetek működéséről.
A Körút november 7-11. között zajlott a keleti és a nyugati országrészben egyaránt; az aktivisták több, mint harminc oktatási intézménybe látogattak el.

A Körút során a végzős diákok minden évben kézhez kapják a Diákhálózat által szerkesztett és kiadott Hova Tovább? című tájékoztató kiadványt, melyből részletes információkat nyerhetnek a felsőoktatási rendszerről, a Diákhálózatról, illetve annak tagszervezeteiről.

A Diákhálózat az érettségiző és a tanulmányaikat folytató diákok összekapcsolása, informálása, valamint segítségnyújtása céljából létrehozta a Gólya leszek 2017 nevű Facebook csoportot, hogy minél szélesebb körben nyújthasson információt az egyetemi tanulmányokkal kapcsolatban.

A Diákhálózat sikeres programjai közé tartozik még a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia (FTDK) is, amelynek november 24-25-e között a komáromi Selye János Egyetem biztosít majd helyszínt.

Radics Rudolf, Diákhálózat

14915270_1257188474322630_8085389034298541401_n